Milliárdok is bennragadhattak a karcagi utazási irodában

Sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei rendőr-főkapitányság, miután egy budapesti székhelyű értékpapír-ügynöki tevékenységgel foglalkozó szolgáltató társaság karcagi fiókjában az ügyfelek nem jutottak hozzá a pénzükhöz – hangzott el az M1 Ma délelőtt című műsorában.

Pálffy Andrea, az MTVA tudósítója elmondta: a Kun-Mediátor Utazási és Pénzváltó Irodánál nem csak utazásokat kínáltak, hanem az ügyfelek a pénzüket is befektethették. A károsultak tegnap óta nem jutnak a pénzükhöz, az iroda be van zárva, előtte pedig tanácstalan emberek állnak. Van olyan ügyfél, aki több évtized megtakarításait tartotta a szolgáltatónál, épp házat készült venni, le is foglalózta, ám tegnap már hiába jött a maradék pénzéért. Vannak olyan vállalkozások, melyeknek akár milliárdos befektetéseik vannak itt – tette hozzá a tudósító.

Egyelőre nem lehet tudni, az ügyfelek hozzájutnak-e a pénzükhöz. Az ügyben fél tizenkettőkor tart sajtótájékoztatót Dobos László polgármester a városházán.  Az eseményt az M1 élőben közvetíti.

Az MTVA tudósítója megerősítette, hogy az ügyfelek az átlagosnál nagyobb hozam reményében helyezték el a pénzüket az irodánál. Pálffy Andrea beszámolt arról is, hogy értesülései szerint a céget egy hölgy vezeti, akit tegnap óta nem lehet elérni telefonon. Hallani azt is, hogy a hölgy gyermekeivel együtt eltűnt, és még az apa sem tudja, hol vannak. Az utazási irodának az internetes oldala sem érhető el.

Mint mondta: azt csak a későbbi vizsgálatok deríthetik ki, hogy az utazási iroda jogszerűen nyújtott-e pénzügyi szolgáltatásokat.

Dobos László polgármester az M1-nek elmondta: eddig 195 feljelentés érkezett. Az egyébként közmegbecsülésnek örvendő utazási iroda vezetője eltűnt, és úgy tűnik, hogy a befektetett pénz is. A rendőrség dolga mindezt kinyomozni. Egy biztos, nagyon sok a felháborodott ember, aki elveszítette a megtakarítását – hangoztatta.

Hangsúlyozta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezeket az embereket valamilyen módon kárpótolják.

Kérdésre válaszolva elmondta: több évtizede működő utazási irodáról van szó. Mindenki megelégedésére dolgoztak eddig a városban. A cég vezetője köztiszteletben álló karcagi ember volt, senki nem feltételezte, hogy ilyen előfordulhat – fogalmazott.

Dobos László, Karcag polgármester déli sajtótájékoztatóján elmondta: több milliárd forintosra becsülik a kárt. Mint mondta: ilyen összegű befektetés a városban nem jelent meg, tehát a pénzt nyilvánvalóan elvitték onnan.

A vidéki irodákat is bezárták - egyelőre károsultak nem jelentkeztek

Pálffy Andrea tudósító az M1 Ma Délután műsorában Debrecenből is tájékoztatta a nézőket. A Kun-Mediátor Utazási és Pénzváltó Irodája nem nyitott ki a mai nap, ugyanakkor károsult még jelentkezett. Valószínűsíthető, hogy alacsonyabb lesz a károsultak száma Karcag városon kívül, mivel a cég tevékenységét nem reklámozta, Karcagon elsősorban a személyes ismerettség miatt ismerték és bíztak a cégben.

 

Zárva volt szerdán a Kun-Mediátor Kft. törökszentmiklósi irodája is, a vállalkozás budapesti fiókjában nem válaszoltak a telefonhívásokra, ám a törökszentmiklósi, utaztatással foglalkozó fiók dolgozóit el lehetett érni a honlapon megadott telefonszámokon.

A törökszentmiklósi fiók irodavezetője, Papp-Disznós Ágnes elmondta az MTI-nek: folyamatosan tartják ügyfeleikkel a kapcsolatot, mindenkit felkeresnek előbb telefonon, majd személyesen is. A nyomozók munkáját igyekeznek segíteni azzal, hogy ellenőrzik az utasok befizetéseit és azt, hogy a főnökség továbbította-e a befizetéseket a nagyobb utazási irodáknak. Elmondta: a Kun-Mediátornak két részlege van, az egyikben befektetésekkel, a másikban utazások szervezésével és valutaváltással foglalkoznak, ide tartozik a törökszentmiklósi is.

Papp-Disznós Ágnes arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy a cégvezetőkről nincs információjuk, ők sem tudták utolérni főnökeiket, de az irodában dolgozó 14-15 alkalmazott hiánytalanul megkapta a legutóbbi fizetését.