Maduro kész "csatába menni Madrid ellen"

Nicolás Maduro venezuelai elnök agressziónak minősítette kedden a spanyol törvényhozás néhány órával korábban elfogadott határozatát, amely Leopoldo Lopez és Antonio Ledezma neves venezuelai ellenzéki személyiségek "haladéktalan szabadon bocsátását" követeli.

"Utasítottam a külügyminisztert (Delcy Rodriguez) és a minisztertanácsot, hogy vizsgálják meg ezt az agressziót, amely a korrupt spanyol elit részéről ért bennünket, venezuelaiakat, és válaszlépések egész sorát készítsék elő" - jelentette ki az elnök "Kapcsolatban Maduróval" című, szokásos keddi televíziós műsorában.

Maduro kijelentette, hogy kész "csatába menni Madrid ellen", egyúttal rasszistának nevezte Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt, akit azzal vádolt, hogy ő áll "ezek mögött a manőverek mögött".

A hatalmon lévő spanyol Néppárt (PP) és a legnagyobb ellenzéki erő, a szocialisták (PSOE) képviselői által egyaránt megszavazott határozat azt követeli a madridi kormánytól, hogy "tegyen meg minden lehető lépést" a februárban letartóztatott caracasi polgármesternek, Antonio Ledezmának és a már egy éve börtönben ülő Leopoldo Lopeznek, a Népi Akarat (Voluntad Popular) nevű ellenzéki tömörülés vezetőjének a "haladéktalan szabadon bocsátásáért". A határozat emellett utal mindazokra, akiket a 2014. tavaszi diáktüntetésekkel összefüggésben börtönzött be a baloldali populista venezuelai rendszer.

Lopezt azzal vádolják, hogy erőszakra buzdított a diáktüntetések idején, amelyek tavaly február és május között rázták meg a latin-amerikai országot, s amelyek következtében hivatalos adatok szerint 43 ember vesztette életét.

A spanyol képviselőházzal egy napon, kedden a chilei szenátus is hasonló határozatot fogadott el, a venezuelai bebörtönzöttek feleségei pedig a férjeik mellett kiálló szolidaritási akciót indítottak.