Az MSZP szerint eltúlzott a katonai részvételünk Irakban

Több témában kérdezték Mesterházy Attila MSZP-s országgyűlési képviselőt az m1 Ma Este című műsorában. Az iraki szerepvállalás mellett szóba került a tapolcai időközi választás, valamint reagált Gyurcsány Ferenc volt MSZP-s miniszter ma megjelent lapinterjújára is.

Nincs egységes álláspont a frakcióban az iraki szerepvállalásról

Az MSZP egy módosító indítványban azt kezdeményezi, hogy 150 katona kiküldése nélkül fokozza Magyarország részvételét az Iszlám Állam elleni harcban. A képviselő elmondta: a nemrég visszatért katonai szakértők megerősítették az Országgyűlés külügyi bizottságának, hogy a katonák eredményesen tudják majd ellátni feladatukat a közel-keleti államban, ugyanakkor arra nincs válasz, hogy mennyivel nő Magyarország terrorfenyegetettsége.

A volt pártelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy Közép-Európából egyetlen ország sem küldött katonát Irakba, a nyugati országok is kisebb kontingenssel képviseltetik magukat.

A műsorvezető kérdésére ugyanakkor úgy fogalmazott, személyes véleménye alapján támogatna egy katonai szerepvállalást – erről beszélt korábban az InfoRádiónak adott nyilatkozatában. Az ellenzéki párt frakciója hétfőn alakítja ki egyértelmű álláspontját a kérdésben.

Sem Vonának, sem Gyurcsánynak nincs igaza Tapolcát illetően

Vona Gábor Jobbik-elnök szerint az MSZP-re adott szavazatok elvesznek. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint pedig a Jobbiknak van a legnagyobb esélye győzni, még ha nem is ezt szeretné végeredménynek. Mesterházy erre úgy reagált, hogy minden mértékadó közvélemény-kutató azt mutatta ki, a három jelölt fej-fej mellett versenyez. Vona Gábor és Orbán Viktor is személyesen vesz részt a kampányban, ez is jelzi, hogy nem lefutott meccsről van szó - állítja a politikus.

Személyesen is járja a körzetet, tapasztalatai szerint Pad Ferenc baloldali jelöltnek a legeséylesebb. A jelölt kapcsán arra is reagált Mesterházy, hogy egy sikeres választás után melyik országgyűlési frakciót választja Pad Ferenc. „Korábbi megállapodás alapján a szocialistáknak volt joga jelöltet állítani a körzetben. Meglepő lenne - és nincs tudomásom arról -, ha Pad Ferenc nem az MSZP frakciójában képviselné az ott élő embereket az Országgyűlésben” – mondta Mesterházy.

Ellentmondásos Gyurcsány Ferenc lapinterjúja

Gyurcsány Ferenc egy ma megjelent lapinterjúban azt állította, hogy az MSZP is érintett volt  a korrupcióban, Simicska Lajos jobboldali vállalkozó és Puch László egykori szocialista pénztárnok összejátszott. Mesterházy úgy reagált, érthetetlen, hogy Gyurcsány Ferenc miért két nappal a tapolcai választások előtt nyilatkozta ezt. Továbbá meglehetősen ellentmondásos az interjú, mert nehezen hihető, hogy Gyurcsánynak miniszterelnökként nem volt információja. (Az interjúban Gyurcsány Ferenc azt állította, azért nem tudott szembe menni Puch Lászlóval és körével, mert nem rendelkezett elég információval.)