Tűzgömb robbant Magyarország felett

Vasárnap este fél 8-kor az ország több pontjáról, főleg az északkeleti megyékből lehetett látni a jelenséget.

Többen hatalmas villanásra lettek figyelmesek, majd nagy robbanást hallottak és egy dugóhúzó alakú füstfelhőt lehetett látni az égen. Az M1-nek a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa azt mondta, hogy egy meteor lépett be a föld légkörébe, és elégett, illetve felrobbant. Úgy tűnik, a földre nem esett le belőle egyetlen darab sem, de ezzel kapcsolatban még a tudósoknak vizsgálatokat kell végezniük.

Feltehetően egy pár arasznyi meteorit megsemmisülését lehetett látni hétfő este Miskolc fölött az MTI által megkérdezett szakértő szerint.

Leitner Zsolt, a miskolci Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló szakkörvezetője az MTI-nek kedden azt mondta, nem ritka ez a csillagászati jelenség. Elmondta, bár ő "csak szemtanúk elbeszélésből" hallott a Miskolc fölött bekövetkezett eseményről, vélhetően egy néhány deciméteres meteorit lehetett, amely a Föld légkörének alsóbb rétegében robbant szét. Ezt fényjelenség kíséri - tette hozzá.

Az Észak-Magyarország című Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilap keddi számában több szemtanú beszámolója alapján azt írta, hogy fény- és hangjelenségekkel kísérve tört darabokra feltehetően egy meteorit Miskolc fölött hétfő este. A látványos jelenségről számos amatőr videót töltöttek föl a világhálóra.