Először Miskolcon jöhet létre sheriff-rendszer

Miskolc lehet az első olyan hazai nagyváros, ahol bevezethetik az angolszász hagyományokra visszavezethető sheriff-rendszert – mondta Hollósy András, a Fidesz-KDNP miskolci képviselőcsoportjának szóvivője az M1 Ma délelőtt című műsorában.

A rendszer bevezetéséről januárban kezdődött egyeztetés a lakossággal, a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának javaslatára. A lakosság visszajelzése szerint szükség van egy olyan közösségi rendészre, aki a nap 24 órájában elérhető minden polgár számára – mondta Hollósy András.

A szóvivő elmondta, azt tapasztalják, hogy baj esetén az emberek nem szívesen hívnak közvetlenül rendőrt, mert nem szeretnek tanúskodni és bürokratikusnak tartják a rendszert. Egy közösségi rendészhez viszont, aki egy körzetben él velük, ismeri az ügyes-bajos dolgaikat, szívesebben fordulhatnak majd a lakók. A sheriffek ugyanis nem a rendőrség kötelékéből kerülnek majd ki – magyarázta Hollósy András.

A tervek szerint Miskolc mind a 20 választó körzetében lenne egy sheriff, aki közvetlen kapcsolatban állna majd a rendőrséggel, az önkormányzati rendészettel és az egyéb hatóságokkal is. Az új rendszertől a bűncselekmények további csökkenését várják – tette hozzá a szóvivő.

A sheriff-rendszer kialakításának indítványát a frakció az áprilisi városi közgyűlésén fogja a beterjeszteni.