Népszerűbbek lehetnek az állampapírok a brókerbotrány után

Buda-Cash, Questor, Hungária Értékpapír – az elmúlt hetekben ezeknek a brókercégeknek a lebukásától volt hangos a sajtó. Az egyik legfontosabb kérdés természetesen az, hogy a befektetők hogyan kaphatják vissza a pénzüket – hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének egykori elnöke, aki ma egy tanácsadó céget vezet, úgy látja: mivel a hatályos pénzügyi jogszabályokat kijátszó brókercégekről van szó, így a kártalanításnál sem csupán a szigorúan ide vonatkozó rendelkezések a mérvadók.

Itt nem a pénzügyi szabályok élnek. A pénzügyi tevékenységet megtévesztő körülmény természetesen vizsgálandó, de nem a hatályos pénzügyi jogszabályoknak a szűkebb kereteit kell értelmezni, hanem a polgári jog teljes keretét. Ott lehet megtalálni azokat a hatályos jogi megoldásokat, melyek már alaptörvényre, nemzetközi szerződésekre, az állampolgárok biztonságára vezethetők vissza. Megfelelő jogértelmezéssel az állam számára beláthatóvá kell tenni, hogy itt bizony őneki a legvégére be kell állnia – hangoztatta.

Szerinte a büntetőeljárás indítása nem lehet célravezető.

Elméletileg a bíróságok a végső döntésük, a büntetőjogi felelősség megállapítása előtt is hozhatnak kárfelelősségi döntést, de erre a magyar jogtörténetben az elmúlt harminc évben nem volt példa. Ez egy elvi lehetőség. Mindenképp egy olyan eljárásba visszük be a károsultakat, melyben van egy borzasztó hosszú nyomozási szakasz, majd vádat emelnek, elindul a bírósági eljárás, de nagy valószínűséggel csak a büntetőeljárás lezárulta után intézkednek a polgárjogi felelősségről – jegyezte meg Palotás.
Kártalanítás brókerügyben - 180 perc

A Kisbefektetői Klub vezetője, Tóth András arra hívja fel a figyelmet, a mostani brókerügyek rávilágítanak az óvatosság fontosságára.

Nemcsak olyanokkal találkozhatunk ezen a piacon, akik valamilyen csalárd szándékkal, és felügyeleti engedély nélkül, befektetési szándék nélkül dolgoznak, és károsítják meg az ügyfeleket. Mégis azt a következtetést kell levonni, hogy vannak olyanok a piacon, akik ellenőrzött körülmények között tudnak véghezvinni csalássorozatokat. Nyilván lesznek olyanok, akik ebben az ügyben pénzügyileg sérülnek, nemcsak nagybefektetőket találunk itt, hanem olyanokat is, akik egy-két-hárommillió forintos családi megtakarítást tettek ide. Az egy nehezebb kérdés, őket hogyan lehet kártalanítani, illetve, kell-e felelősséget vállalnia a társadalomnak azért, ha valaki hoz egy nem túl megfontolt befektetői döntést – érvelt.

Tóth András kisebb mértékű piaci átrendeződésre is számít.

Valóban nem csak a hozam fog dominálni, de azért nem hiszem, hogy az emberek a bankbetétek felé fordulnának. Az inkább elképzelhető, hogy az állampapírok iránt újból feléled a kereslet – tette hozzá.

Az Országgyűlés által elfogadott vagyonzárolási törvény lényege, hogy nem kell megvárni a bűnvádi eljárás különböző szakaszait, a vagyon lefoglalása ettől függetlenül megkezdődhet – emlékeztetett Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.

Természetesen egy vagyonalapot kell felállítani igen rövid idő alatt. Ezután pedig arról kell gondoskodni, hogy ebből minél több dolgot tudjanak értékesíteni, hogy ebből lehessen kielégíteni a polgári jogi igényeket. A kártérítés egy kétlépcsős folyamat. Először is látni kell, hogy három brókercég lebukásáról beszélünk. A Buda-Cash 32 ezer ügyfeléből 22 ezer 6 millió forint alatti befektetéssel rendelkezett. Az ő esetükben ha a Befektetővédelmi Alap helyt áll, további 9500 ember igényét kell kielégíteni. Ott kerül sor a polgári peres eljárásra, és ott van szükség a vagyonalapra – magyarázta.

A Buda-Cash-ügyben eddig 68 milliárd forintnyi vagyont foglaltak le, az összesített kárérték pedig 62 milliárd forint körüli, így jó esély van a befektetők teljes kártalanítására. A Questornál is folyamatban vannak vagyoni jellegű kényszerintézkedések, a nyomozóhatóság ingatlanokat, üzletrészeket és ingóságokat vont biztosítás alá. A Hungária Értékpapír Zrt.-nél már a nyomozás elején több nagy értékű gépkocsit és készpénzt foglaltak le. Most pedig további vagyonkutatást rendelt el az ügyészségi munkacsoport.