Átadták a kórusverseny díjait

Az egyes kategóriák legjobb kórusainak nagydíjáért folyó versenyével és az ünnepélyes díjkiosztó gálával szerda este lezárult a 15. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és Fesztivál a Művészetek Palotájában.

A felszabadult hangulatú esten, amelyen a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet zömében fiatalok töltötték meg Magyarországról, Európa más országaiból és a világ távolabbi tájairól, az arany-, ezüst- és bronzdiplomák, majd a különdíjak átadása után a nagydíjat egy Japánból érkezett leánykórus vezetői vehették át Hoppál Péter kulturális államtitkártól. Az 1,2 millió forinttal járó grand prix-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma ajánlotta fel a legjobbnak ítélt kórusnak, amely végül Beethoven Örömódájával zárta le az estét.

Hoppál Péter köszöntőjében arról beszélt, hogy a kóruséneklést sokan korszerűtlen műfajnak mondják, mert ,,nem az egyénről, nem önmagunk megvalósításáról" szól. Úgy vélte, ez az este is ékesen bizonyítja, hogy ,,szemben azzal, amit a korszellem diktál, a kórus örök műfaj". Megjegyezte, hogy májusban Budapesten tartanak újabb kórustalálkozót, július 24. és augusztus 2. között pedig  Pécsett rendezik meg az Europa Cantat nemzetközi kórusfesztivált.

A 15. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen és Fesztiválon 16 ország 60 kórusa, csaknem 2 ezer énekes vett részt. Harminc hazai énekkar mellett számos európai kórus képviseltette magát, de a távol-keleti országokból, az Egyesült Államokból és a világ más tájairól is jöttek énekesek.

A kategóriaversenyeknek - amelyek idén a Musica Sacra kategóriával gazdagodtak - a Budapest Music Center és a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme adott otthont. A versenyen kívül a kórusok "barátság-koncerteken" is felléptek a MOM koncerttermében és a Kékgolyó utcai evangélikus templomban.

Az énekkarok értékelését a hazai és nemzetközi zenei élet kiválóságait felvonultató zsűri végezte. A 30 éves tapasztalaton, valamint számos nemzetközi kóruszenei szakember tanácsain alapuló InChoral értékelési rendszer célja, hogy a kórusoknak áttekinthető, részletes visszajelzést adjon, amely segíti őket a további fejlődésükben - olvasható a kórusversenyt rendező Interkultur Hungária Nonprofit Kft. sajtóanyagában.

A Kodály Zoltánné Péczely Sarolta tiszteletbeli elnökletével megrendezett kórusverseny március 29-én ünnepélyes nyitóhangversennyel vette kezdetét a Művészetek Palotájában, ahol Mendelssohn II. szimfóniáját (Lobgesang) a Hollerung Gábor vezényelte Budafoki Dohnányi Zenekar adta elő hazai és külföldi kórusokkal, valamint Miksch Adrienn, Megyesi Schwartz Lúcia és Varga Donát énekes szólistákkal.

A rendezvény 1988 óta, 27 éve csábítja Budapestre a hazai és nemzetközi kórusvilág énekkarait. A találkozó a magyarországi énekkarok számára kiemelkedő jelentőségű lehetőség a nemzetközi élvonallal való találkozásra, és a hazai karvezetés hallgatók számára is egyedülálló lehetőséget nyújt a műhelymunkába való betekintésre, a nemzetközi kórusvilág megismerésére - írják az ismertetőben.

A rendező Interkultur Hungária Magyarországon kívül Olaszországban, Lengyelországban, Portugáliában és Máltán is rendez kórusversenyeket. A szervezet a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen kívül idén májusban Nemzetközi Kórusünnep néven egy másik kórustalálkozót is szervez a Művészetek Palotájában.