Teherán megállapodást remél

Irán reményei szerint szerdán sikerül eredményesen lezárni az ország vitatott atomprogramjáról a svájci Lausanne-ban folytatott nemzetközi tárgyalásokat. Laurent Fabius francia külügyminiszter viszont azt mondta, nem haladtak eleget ahhoz, hogy gyors befejezésre számíthassanak.

John Kerry amerikai és Mohamed Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter szerda délután kétoldalú megbeszélést kezdtek, hogy előmozdítsák a tárgyalásokat.

Abbász Aragcsi iráni főtárgyaló szerda déltájban nemzeti sajtójának úgy nyilatkozott, esélyt lát arra, hogy a nap végére befejezhetik az országa és a hatok (Kína, Oroszország, Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország) között folyó tárgyalásokat. Hozzátette, Teherán továbbra is azt sürgeti, hogy azonnal oldják fel az olajszállításra és pénzügyekre vonatkozó nemzetközi szankciókat, továbbá a másik kulcstémában, a nukleáris kutatás területén kialakult álláspontját is fenntartja.

Aragcsi leszögezte: csak akkor lesz végső megállapodás a keretegyezményről, ha minden egyes részkérdésben megegyeznek.

Fabius - aki már hazautazott a külügyminiszteri találkozó helyszínéről - kijelentette, hogy "amikor csak szükséges", kész visszatérni Lausanne-ba, de úgy értékelte, egyelőre nem sikerült olyan fázisba jutni, amelytől gyors befejezés remélhető. Azt azonban elismerte, hogy az elmúlt napok tárgyalásai alatt is történt előrelépés.

Az eredetileg kitűzött menetrend szerint a tárgyalóknak kedd éjfélre kellett volna kidolgozniuk a keretegyezményt, és június végére kellene átfogó, részleges megállapodásra jutni Teherán atomprogramjáról. A Nyugat olyan megállapodást akar, amely biztosítja, hogy az iráni nukleáris program kizárólag békés célokat szolgál. Teherán pedig a gazdaságát sújtó szankciók feloldását reméli a tárgyalásoktól.

A határidő keddi lejártát követően nem lehetett egyértelműen tudni, mekkorák a megegyezés esélyei. Több külügyminiszter elhagyta a tárgyalóasztalt, ugyanakkor valamennyien értésre adták, ez nem jelenti azt, hogy befejezettnek tekintik a fordulót. Szinte minden nyilatkozó haladásról beszélt, ám egyikük sem vette biztosra, hogy a keretmegállapodás megszületik.

A tárgyalások szerdán folytatódtak, és Aragcsi szerint az este folyamán közös nyilatkozatot adnak ki arról, hol tartanak.