Meghalt Soren Kam náci háborús bűnös

Kilencvenhárom évesen meghalt Németországban Soren Kam, az SS dán tisztje, a Simon Wiesenthal Központ által nyilvántartott főbb náci háborús bűnösök egyike.

Az AP amerikai hírügynökség kedd esti jelentése szerint az idős férfi még március 23-án halt meg a bajorországi Kemptenben. Haláláról a Kemptener Zeitung című helyi lapban jelent meg hír a hétvégén.

A Simon Wiesenthal Központ szerint Soren Kam, az egykori Viking SS páncélos hadosztály tagja 1943-ban elrabolt és megölt egy náciellenes dán újságírót. Carl Henrik Clemmensennel nyolc lövés végzett, holttestét a Koppenhágától északra fekvő Lundtoftéban találták meg.

A háború után Soren Kam Németországba menekült, 1956-ban állampolgárságot kapott. Dánia kétszer is kérte kiadatását, de elutasították.

A Wiesenthal-központ igazgatója szerint Kam nem tanúsított megbánást tettei miatt. Efraim Zuroff az AP-nek nyilatkozva az igazságszolgáltatás megcsúfolásának nevezte, hogy - egy német bírósági döntés következtében - soha nem került sor a férfi kiadatására. Az említett ítélet csak emberölésnek nyilvánította Kam tettét, akit így nem tudtak háborús bűnök miatt felelősségre vonni.