Egyhuzamban szeli át a nyílt óceánt egy énekesmadár

Egy új kutatás szerint Észak-Amerika erdőségeinek egyik apró énekesmadara több mint 2200 kilométeres útra vállalkozik az Atlanti-óceánon át telelőhelyeire.

A kutatók mintegy ötven éve sejtik, hogy egy apró, erdei énekesmadár, a kucsmás lombjáró minden ősszel útra kel New Englandből és Kelet-Kanadából, hogy egyenes vonalban átszelje az Atlanti-óceánt Dél-Amerika felé, ám mindezt nehéz volt bizonyítani.

Most viszont egy nemzetközi biológuscsoport először szerzett megcáfolhatatlan bizonyítékot arra, hogy madarak megállás nélkül 2270-2770 kilométeres távot teljesítenek, teszik ezt csupán 2-3 nap alatt, majd valahol Puerto Ricóban, Kubában és a Nagy-Antillákon érnek partot, ahonnan Venezuela északi részébe és Kolumbiába tartanak. A vizsgálat eredményeit a Biology Letters közölte.

Bill DeLuca, a kutatás első szerzője kifejtette, az ilyen apró énekesmadaraknál még csak most kezdik feltárni a mérsékelt égövi költőtelepeiket a trópusi telelőhelyekkel összekötő vándorlási útvonalakat. „Izgalmas, hogy bejelenthetjük, ez az egyik leghosszabb, megállás nélküli, óceánt átszelő útvonal, amelyet valaha énekesmadárnál rögzítettek, és végre megerősíti a korábbi sejtéseket, hogy az egyik legkülönlegesebb migráció a Földön” - magyarázza.

Kucsmás lombjáró (Fotó: AFP)

Kucsmás lombjáró (Fotó: AFP)



Míg más madaraknál is - úgymint albatroszoknál, szalonkáknál és sirályoknál - ismertek az óceánt átszelő repülések, a kucsmás lombjáró erdőlakó, amely olyan távolságokra merészkedik, ahová rokonai közül kevesen. A legtöbb Dél-Amerikában telelő, vándorló énekesmadár kevésbé kockázatos, kontinentális útvonalat választ délre, Mexikón és Közép-Amerikán át. A vízen landolás ugyanis egy poszátafélének végzetes lenne.

A közelmúltban DeLuca magyarázata szerint a geolokátorok túl nagyok és nehezek voltak az énekesmadarak migrációjának nyomon követésére, és a körülbelül 12 grammos apró lombjáró túl picinyke a hagyományos nyomkövetők legkisebbikének szállítására is. A kutatóknak ezért csak a földi megfigyelések és a radarok álltak rendelkezésükre. A geolokátor-technológia fejlődésével azonban ki tudták aknázni a miniatürizált, alig 0,5 grammos készülékeket, amelyeket a madarak hátára erősítettek, egyfajta hátizsákként. Miután a szárnyasok a következő tavaszon visszatértek Kanadába és Vermontba, a begyűjtött készülékek adatait ki tudták elemezni.

A tanulmányhoz 20 vermonti és 20 új-skóciai egyedet láttak el geolokátorral. Később a vermonti csoportból hármat, míg az új-skóciaiból kettőt sikerült befogni elemzésre. Az adatok szemügyre vételekor kiderült, hogy a lombjáró útja tényleg közvetlenül átszelte az Atlanti-óceánt, tartománya 2270-2770 kilométer között mozgott.

Kucsmás lombjáró (Fotó: AFP)

Kucsmás lombjáró (Fotó: AFP)



Az útra felkészülvén a madarak zsírtartalékot halmoznak fel - mondja Ryan Norris kanadai kutató. „Annyit esznek, amennyit csak bírnak, bizonyos esetekben a zsír révén megduplázzák testtömegüket, ezáltal táplálék vagy víz nélkül tudnak repülni. A lombjáróknak nincs választásuk, hogy lerövidítsék útjukat, ez egy 'repülj vagy meghalsz' út, ami nagyon sok energiát követel meg” - magyarázza. Hozzátette, a madarak minden tavasszal szinte ugyanoda térnek vissza, ahol korábban költöttek, így kis szerencsével be lehet őket fogni. Természetesen a vándorló énekesmadarak között is magas a pusztulási arány az ilyen hosszú út során, úgy vélik, az elindultaknak körülbelül fele tér vissza.

Chris Rimmer, vermonti ornitológus hozzátette, a költőtelepnek csak egy apró szeletét vizsgálták. Például azt sem tudják, hogy az alaszkai madarak mit tesznek a leszállást követően. „Bár Észak-Amerikában ez az egyik legnagyobb egyedszámú poszátaféle, nagyon keveset tudunk megoszlásáról vagy ökológiájáról venezuelai és amazonasi telelőhelyein. Az viszont most már kétségtelen, hogy a kucsmás lombjáró a földi madarak között az egyik legvakmerőbb utazásra vállalkozik” - teszi hozzá.

DeLuca kifejtette, nagyon örültek, hogy néhány visszatért madarak be tudtak fogni, mivel útjuk már magában a lehetetlen határát súrolja. Mivel pedig sok vándormadárnál riasztó populációs hanyatlások figyelhetőek meg többféle okból, ezért úgy vélik, ha sikerül felderíteni, hol töltik idejüket, különösen a költési időszakon kívül, akkor megkezdhetik a hanyatlások okainak vizsgálatát és orvoslását.