Magasabb lett a vártnál a német BMI

52,8 pontra emelkedett a februári 51,1 pontról a német feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index, ez pedig magasabb a vártál, hiszen az elemzők 52,4 pontra számítottak.

Az index márciusi értéke a feldolgozóipari teljesítmény 2014 áprilisa óta legnagyobb mértékű növekedését tükrözi.
Tovább nőtt a német feldolgozóipar teljesítményének a növekedési lendülete, a BMI közel egy éve a legmagasabb értéket érte el - mutatott rá Oliver Kolodseike, a Markit közgazdásza, a jelentés szerzője.

Azt is jelenti a beérkező megrendelések és a megrendelés-állomány növekedése, hogy az iparvállalatok tavaly április óta a legnagyobb mértékben fokozták termelésüket és egyúttal alkalmazottaik számát is növelték.

Az euró árfolyamának gyengülése újabb külföldi megrendelésekhez juttatta a termelővállalatokat, bár ezzel együtt importköltségeiket is megemelte. A beszerzési költségek ezért a tárgyhónapban valamivel kevésbé csökkentek mint az előzőben, amikor a vállalatok még az olajárak csökkenéséből is profitálhattak - tette hozzá.

Összességében a feldolgozóipar pozitív módon járulhat majd hozzá az első negyedévi GDP-hez, miután az első három hónap BMI értékeinek átlaga 2014 második negyedéve óta a legmagasabbnak bizonyult.