Lemondott képviselői mandátumáról Markó Attila

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Magyarországon tartózkodó politikusa az egyik közösségi portálon jelentette be lemondását szerdán, mielőtt a bukaresti képviselőház plénuma a letartóztatására vonatkozó ügyészségi kérésről döntött volna.

A korrupcióellenes ügyészség Markó Attilát három rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja amiatt, hogy a román restitúciós hatóság kártérítési bizottságának tagjaként a többi taggal együtt a piaci árhoz képest túlértékelt telkek alapján ítélt meg kártérítéseket. A vádhatóság őrizetbe vételi és előzetes letartóztatási kérését hétfőn már kedvezően véleményezte a képviselőház jogi bizottsága. A politikus tagadja a vádakat.

Seres Dénes háznagy, a képviselőház házbizottságának RMDSZ-es tagja az MTI-nek elmondta, hogy Markó Attila lemondó nyilatkozatának elektronikus kép formában elküldött változatát a házbizottság is megkapta. A bizottság azonban úgy vélte, hogy a lemondást akkor terjesztheti tudomásul vételre a plénum elé, ha az papíron is megérkezik a parlamentbe. A képviselőház a lemondás ismeretében elhalasztotta a döntést a képviselő letartóztatásának engedélyezéséről. Okafogyottá válik ugyanis az ügyészségi kérés, ha a lemondás hivatalossá válik.

Markó Attila előzetes letartóztatását már tavaly decemberben is engedélyezte a képviselőház egy másik túlértékelt kártérítés ügyében. A képviselő később közölte, hogy nem is vett részt azon a bizottsági ülésen, amelyiken a vitatott kártérítésről döntöttek. Az ügyészég ezt követően nem is kérte a politikus kiadatását Magyarországtól. Múlt heti blogbejegyzésében Markó Attila azt hangsúlyozta, hogy soha senkitől nem kért és nem kapott csúszópénzt, sem az egyházi javak visszaszolgáltatása, sem a kártérítések ügyében. Azt is leírta, hogy nem volt oka kételkedni a szakértők által megállapított kártérítési összegek helyességében. A dossziékat ugyanis hivatalnokok egész serege ellenőrizte és látta el a kézjegyével, mielőtt a végső döntést meghozó bizottság elé kerültek volna.

Markó Attilát tavaly novemberben jogerősen három évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak a református egyház részére történt visszaszolgáltatása miatt.