A dzsihadisták néhány mesterlövésze továbbra is Tikrítben rejtőzködik

Az iraki kormányerők "fényes győzelmet" arattak az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorcsoport erői felett Tikrítben az iraki védelmi miniszter szerdai bejelentése szerint, a dzsihadisták néhány mesterlövésze azonban továbbra is a városban rejtőzködik.

Háled al-Obeidi védelmi miniszter arról számolt be szerdán, hogy a biztonsági erők "a küldetésüket teljesítve" kiűzték a szélsőséges csoport harcosait Szaddám Huszein néhai diktátor szülővárosából, sőt Szaláheddín tartomány egészéből.

"Érkezünk, el-Anbár! Érkezünk, Ninive! Ezt teljes eltökéltséggel, magabiztossággal és állhatatossággal mondjuk" - közölte videoüzenetében a miniszter, a még mindig a radikális iszlamisták ellenőrzése alatt álló iraki tartományokra utalva.

A hadsereg egységei és a szövetséges milíciák kedden hatoltak be Tikrít belvárosába, és kitűzték az iraki zászlót a tartományi kormány épületére.

Helyszíni tudósítók szerint az utóbbi napokban még heves tüzérségi tűz szerdára elhallgatott, és a hadsereg név nélkül nyilatkozó parancsnokai elmondták, a dzsihadistáknak már csak néhány mesterlövésze maradt a városban. A fegyveres erők katonái a nap folyamán házkutatásokat tartottak az IÁ bujkáló harcosainak felderítésére.

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök szerdán Tikrítbe látogatott, ahol elmondta, hogy időre van szükségük a robbanószerkezetek hatástalanításához. A kormányfő elsődleges feladatnak nevezte a heteken keresztül ostromlott város újjáépítését.

Az ENSZ műholdfelvételei szerint Tikrítben legalább 137 épület teljesen megsemmisült, 241-ben pedig súlyos károk keletkeztek. A világszervezet szerdán közölte, hogy a városban márciusban legalább 997 ember vesztette életét erőszakcselekményekben, közel 2200-an pedig megsebesültek.

A kormányerők március elején indítottak offenzívát Tikrít visszafoglalására. A Bagdadtól mintegy 170 kilométerre északra fekvő várost tavaly júniusban vonta ellenőrzése alá a terrorszervezet.