Újabb pandákat ajándékoz Kína Makaónak

Az állatokat 55 panda közül választották ki.

Újabb pandapárt ajándékoz Kína központi kormányzata Makaónak. Az állatokat 55 panda közül választották ki.

A 667-es számú nőstény és a 726-os számú hím pandát a Szecsuan tartománybeli csengtui pandavédelmi központból fogják átszállítani a Kína részét képező, ám autonóm jogkörökkel rendelkező Makaóra.

A pandák nem állnak egymással vérrokonságban, jól kijönnek egymással, és az utódok nemzése szempontjából a legjobb éveikben járnak - nyilatkozta a központ igazgatója, Csang Cseho.

Az intézmény tájékoztatása szerint a hím 2008-ban született, energikus és erős, ügyesen mászik, és szívesen lép kapcsolatba a többi pandával és emberi őrzőivel is.

A nőstény panda egy évvel idősebb társánál, testére és fejére, valamint szájára és fülére is jellemző a kerekség, ennek folytán játszadozás közben leginkább egy guruló labdához hasonlít. Kedves természetű és jó étvágyú. Korábban még nem pároztatták.

A 110 kilogrammos állatok május elején, repülővel érkeznek Makaóra, miután átestek egy 30 napos egészségügyi karanténon. Nem a most kiválasztottak az első pandák, amelyeket a kínai kormányzat ajándékba ad a különleges státusú területnek. A 2010-ben érkezett két panda közül az egyik tavaly betegségben elhunyt, míg a Kaj-kaj névre hallgató hímről egyelőre nem tudni, hogy maradhat-e, vagy átszállítják máshova.

A pandapárt három hónapnyi mérlegelés után elsősorban a jelöltek korát, egészségét és termékenységét figyelembe véve választották ki. A végső döntést Makaó képviselői hozhatták meg.