Rágalmazás miatt feljelentést tett a Jobbik Tapolcán

Két feljelentés érkezett a Tapolcai Járásbíróságra, mindkettő a Jobbik jelöltjét érintő szórólapok ügyében, rágalmazás vétsége miatt - tájékoztatta a Veszprémi Törvényszék sajtószóvivője kedden az MTI-t.

Laczkó Henriett elmondta, az első feljelentést Rig Lajos, a Jobbik képviselőjelöltje tette ismeretlen tettes ellen a Tapolcai Rendőrkapitányságon, melyet a rendőrség megküldött a Tapolcai Járásbíróságra. Hozzátette, kedden a párt elnöke is a fentiekkel megegyező tartalmú feljelentést tett a Tapolcai Járásbíróságon.

A szóvivő közölte, a feljelentők állítása szerint a március 21-én osztott szórólapok tartalma alkalmas arra, hogy negatív színben tüntesse fel mind a pártot, mind annak helyi jelöltjét, ezáltal megtévessze a választópolgárokat és befolyásolja a választások eredményét.

A törvényszék MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a szórólapon szereplő szöveg egyebek mellett azt tartalmazta, hogy a Jobbik egy volt országgyűlési képviselője előzetes letartóztatásban van bűncselekmény miatt, a párt képviselőjelöltje pedig nyíltan rasszista. A szórólapon kiadóként "a Bűnözők Nélküli Veszprémért Mozgalom" szerepelt.

Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A választást április 12-én tartják meg.