Az LMP szerint a vagyonzárral a Fidesz csak a politikai felelősség elől menekül

Az LMP nem támogatja a brókerbotrányhoz kapcsolódó vagyonzárról szóló kormánypárti előterjesztést, mert az szerinte csak arra jó, hogy a Fidesz elmenekülhessen a politikai felelősség elől, arra azonban alkalmatlan, hogy a csalárdul megszerzett vagyon után menjen.

Schiffer András, az ellenzéki párt társelnök-frakcióvezetője a törvény zárószavazását megelőzően tartott sajtótájékoztatóján "a Habony-művek politikai termékének" nevezte az előterjesztést, amely - mint ahogy megfogalmazta - nem tudja meg nem történtté tenni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem értesítette időben a hivatalos szerveket. Úgy ítélte meg: a javaslat a károsultakat nem viszi közelebb vagyonuk megtérítéséhez.

A politikus megismételte: a zár alá vételt mindarra a vagyonra alkalmazná, amelyet a bűnelkövetés kezdetétől mentettek ki, emellett mindazon hivatalos személyekre is kiterjesztené, akik hivatali kötelezettségüket megszegik a bűncselekménnyel összefüggésben.