A fővárosi önkormányzat is csatlakozott a Budapesti Önkormányzatok Szövetségéhez

2011-ben azzal a céllal alakult meg a szervezet, hogy érdekszövetségként képviseljék a kerületeket és a fővárost a kormányzattal és más érdekszövetségekkel történő egyeztetéseken.

A fővárosi önkormányzat is csatlakozott a Budapesti Önkormányzatok Szövetségéhez (BÖSZ) - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.  Megváltozott az alapszabály is, eszerint a jövőben a mindenkori főpolgármester látja majd el a szövetség elnöki teendőit.

A közleményben idézték Tarlós István főpolgármesternek a szervezet keddi közgyűlésén mondott szavait. A városvezető értékelése szerint a BÖSZ elnöki megbízatása elvállalásának az a legfőbb üzenete, hogy a kerületek és közte, illetve a főváros között összefogás és együttműködés van.

A testület döntése értelmében a 2014 decembere óta elnöklő Kovács Péter XVI. kerületi polgármester a továbbiakban társelnökként segíti a közös munka irányítását. A polgármester azt emelte ki, hogy a főváros csatlakozásával kiteljesült a BÖSZ eredeti célkitűzése, így minden érintett önkormányzat együttműködésével, még hatékonyabban képviselhetik a fővárosi polgárok érdekeit.

A BÖSZ alelnöki tisztségeit változatlanul Hassay Zsófia VI. kerületi, Hoffmann Tamás XI. kerületi és Riz Levente XVII. kerületi polgármesterek látják el.