Újraszabályozzák, ki tarthat otthon fekete özvegyet és ki tevét

Az állatvédelmi törvény jogszabályának módosítása szerint egyedi azonosítót kapnak a Magyarországon tartott veszélyes állatok. Országos adatbázis készül, amelyben kategorizálnák őket. Az Országgyűlés már megkezdte a törvény erről szóló módosításának vitáját.

Az új jogszabály három kategóriába sorolja majd a veszélyes állatokat. A különösen veszélyes fajok csak állatkertekben tarthatók. A közepesen veszélyes állatokat magánszemélyek is tarthatják, de csak a természetvédelmi hatóság engedélyével. A harmadik kategóriába a „csak” elővigyázatosságot igénylő állatokat sorolták.
Hallgassa meg az összeállítást!

Gombos Zoltán, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeleti főosztályának vezetője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta, hogy a különösen veszélyes állatok – nagymacskák, medvefélék, nagy testű növényevők vagy a legveszélyesebb méreggel ölő állatok – tartására az eddiginél jóval szigorúbb előírások vonatkoznak majd. Tartani őket csak engedéllyel rendelkező állatkertekben, cirkuszokban, valamint kísérleti állatot tenyésztő, beszállító és felhasználó intézményben lehet – tette hozzá.

A második kategória a közepesen veszélyes állatoké lesz a módosított jogszabályban – ide sorolódik a legtöbb skorpió, kis testű krokodilok, kevésbé veszélyes mérgű kígyók, ragadozó madarak, közepes méretű ragadozó emlősök, például a karakál, a szervál –, amelyeket akár magánszemélyek is tarthatnak, de a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges hozzá.

A harmadik kategóriába kerülnek az enyhébb, csak elővigyázatosságot igénylő állatok - mint a strucc, sörényes hangyász, teve –, tartásukhoz bejelentési kötelezettség járul - mondta. Megjegyezte, hogy az egyedi azonosítókat az ízeltlábúakba lehetetlenség behelyezni, csak a hüllőktől kezdődően kell mikrocsippel megjelölni a veszélyes állatokat.

Hozzátette, a jogszabály biztosít egy átmeneti időszakot az állattartóknak. Ha valaki most veszélyes állatot tart, továbbra is magánál tarthatja, csupán biztosítania kell a szükséges feltételeket, valamint, amennyiben szükséges, engedélykérelmet kell benyújtania. Hangoztatta, hogy ezeknek az állatoknak a szaporítása tilos.

Iliász, a Fővárosi Állat-és Növénykert tevecsikója születése napján, 2014. április 9-én. A kisállat az egykori Vidámparktól megörökölt területen, a hamarosan megnyíló Holnemvolt Parkban született. MTI Fotó: Kovács Attila

Iliász, a Fővárosi Állat-és Növénykert tevecsikója születése napján, 2014. április 9-én. A kisállat az egykori Vidámparktól megörökölt területen, a hamarosan megnyíló Holnemvolt Parkban született.
MTI Fotó: Kovács Attila



Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke üdvözölte a módosításra tett törekvéseket. Elmondta, hogy jelenleg a "hüllős" társadalom 99 százaléka illegalitásban él. Megjegyezte, azt kellene elérni, hogy nyilvánosan felvállalják az emberek az általuk tartott veszélyes állatokat is. Kiemelte, hogy a magánszemélyeknek a legtöbbször nincs megfelelő végzettségük vagy szaktudásuk ilyen állatok tartásához. Megfontolandónak tartja, hogy a bejelentési kötelezettség egy-másfél évre módosuljon, és a tartók engedélye valamilyen OKJ-s végzettséghez köthető legyen.

Sós Endre, a Budakeszi Vadaspark és a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosa a műsorban elmondta, hogy engedéllyel rendelkező állattartóból kevés van Magyarországon, a tartott veszélyes állatoknak pedig igen széles a skálája. Megjegyezte, az emberek gyakran engedély nélkül tartanak veszélyes állatokat, hogy felvágjanak vele. Kiemelte, a vadasparkok és állatkertek próbálnak együttműködni a hatóságokkal, hogy felszámolják az illegalitást. Megjegyezte, hogy a férőhelyek végesek, nem mindig képesek befogadni az elkobzott, megunt állatokat.