A jövő kutatóiról beszélt Palkovics László

A társadalmi kihívásokra sokkal nehezebb, bonyolultabb választ találni, mint a technológiai fejlődésből adódó kérdésekre - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójának megnyitóján.

Palkovics László köszöntőjében kiemelte: sokszor elhangzik, hogy a felsőoktatási stratégia főleg a mérnöki, műszaki tudományokkal foglalkozik, és nem helyez elég hangsúlyt a társadalomtudományokra, ez azonban nincs így.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a társadalmi kérdésekre alapvetően kutatással lehet választ találni, a kutatás viszont nem csak a doktoranduszok feladata, nem kezdődhet csak az egyetemi tanulmányok után. Fontos lehetőséget teremteni arra, hogy a terület iránt fogékony hallgatók már egyetemi éveik alatt részt vehessenek tudományos kutatásban - hangsúlyozta -, hiszen az OTDK-n most pályázó hallgatók lesznek a jövő kutatói.

Balla Péter, a társadalomtudományi szekciónak otthont adó Károli Gáspár Református Egyetem rektora (KRE) elmondta, hogy a Bölcsészettudományi Kar először ad otthont az OTDK-nak. A rektor beszélt arról is, hogy a 21 éve alapított KRE fiatal, de dinamikusan növekvő egyetem, amely nyíltan és örömmel vállalja az egyházi, a Jézushoz köthető értékeket.

Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke arról beszélt, hogy míg az első OTDK-n, 1955-ben 109 dolgozatot vitattak meg, addig idén több mint ötezer dolgozat jutott az országos döntőbe. A rendezvény történetének hatvan esztendeje elhozta azt a fejlődést, amit megérdemel a magyar felsőoktatás. Hozzátette: összességében ma a diákok körülbelül nyolc-tíz százalékát "megérinti" a tudományos diákköri munka.

Nehéz sorsú szekció ez - idézte fel az OTDT elnöke -, hiszen valamikor marxizmus-leninizmus és közgazdaságtudományi szekció volt a neve. A rendszerváltás után megújult szekció szellemisége - mondta Szendrő Péter, jelzésértékűnek nevezve, hogy a szekciónak idén a református egyetem ad otthont. Az intézményválasztás jelzi, hogy lehet politikamentesen foglalkozni a társadalomtudományokkal, sőt, kell is, hiszen ez ad hitelt azoknak az értelmiségieknek, akik itt készülnek az életre.

A XXXII. OTDK Társadalomtudományi Szekciójába 326 pályamunkát neveztek harminc felsőoktatási intézményből, köztük három határon túli intézményből húsz pályamunkát.