Összecsapások és meghosszabbított voksolás Nigériában

A Boko Haram terrorszervezet támadásainak árnyékában folytatódott a meghosszabbított szavazás az elnök- és parlamenti választáson Nigéria egyes körzeteiben vasárnap. Az ország északkeleti részében katonákkal csaptak össze a szélsőségesek, eközben a déli országrészben az ellenzék választási törvénysértéssel vádolta a kormányt.

Az előző napi technikai fennakadások miatt a 150 ezer nigériai szavazókörzetből 300-ban meghosszabbították a voksolást, köztük az Atlanti-óceán partján elterülő, 20 millió lakosú metropoliszban, Lagosban. A hosszabbításra azért volt szükség, mert nem működtek megfelelően a szavazók személyazonosságának igazolására szolgáló berendezések.

Az ország déli részén, Afrika legnagyobb olajkitermelő vidékének központjában, Port Harcourt-ban az ellenzéki Progresszív Kongresszus (APC) párt több ezer követője vonult az utcákra vasárnap, hogy a szavazással kapcsolatos szabálytalanságok és ellenzéki aktivisták meggyilkolása miatt tiltakozzon. A rendőrség korábbi közlése szerint szombaton három embert lelőttek Port Harcourt-ban, köztük egy rendőrt. Az ellenzék azt állítja, hogy több követőjüket is megölték az elnök pártjának dolgozó bérgyilkosok.

Az APC másik fő panasza szerint a küldötteiket kihagyták az egyik szavazatszámláló gyűlésről. Noha a szavazás még nem ért véget, Rivers állam ellenzéki kormányzója kijelentette, hogy nem fogadja el az eredményt.

A Port Harcourt-i választási iroda előtt több százan gyűltek össze az ellenzéki párt nevét skandálva. A tüntetés helyszínén rohamrendőrök álltak készenlétben, védőfelszerelésben és páncélozott járművekkel.

Attahiru Jega, a nigériai országos választási bizottság elnöke aggodalmának adott hangot a vélt szabálytalanságok miatt és kijelentette, hogy ki fogják vizsgálni a panaszokat.

Megfigyelők szerint attól lehet tartani, hogy megismétlődik a 2011-es választások utáni erőszakhullám, amikor nyolcszázan haltak meg és 65 ezren menekültek el otthonukból, főként az ország muzulmán többségű északi részében.

Az Afrika legnépesebb országában zajló választásokat a Boko Haram iszlamista terrorszervezet támadásai is beárnyékolják. Szombaton negyvenegy embert, köztük egy képviselőt öltek meg és a választásra jogosultak sokaságát tántorították el a szavazástól a Boko Haram erőszakcselekményei az ország északkeleti részében.

Vasárnap ugyancsak az északkeleti országrészben összetűzések robbantak ki a hadsereg és a Boko Haram között és a légierő is csapásokat mért a magukat a Bauchitól hét kilométerre fekvő Dungulbe településen befészkelő szélsőségesekre. Katonai források közlése szerint két harci gép intézett támadást "az ellenséges állások" ellen, miközben a gyalogság is felvette a harcot a fegyveresekkel.

Elemzők szerint Nigéria történetének legszorosabb választási eredménye várható, és nehéz megjósolni, hogy Goodluck Jonathan jelenlegi elnök vagy legfőbb kihívója, Muhammadu Buhari kapja-e meg a 60 millió választásra jogosult szavazatainak többségét. Előbbit elsősorban a keresztények, utóbbit pedig a muzulmának támogatják.

Nigériában eredetileg február 14-én kellett volna megtartani a választást, de a Boko Harammal való folyamatos összecsapásokra hivatkozva úgy döntöttek, hogy a szavazást március 28-ára halasztják. Becslések szerint a nigériaiak mintegy fele muszlim, 40 százaléka keresztény, 10 százaléka a helyi törzsi vallások követője.