Majdnem másfél millióan rótták le kegyeletüket az elhunyt kormányfő előtt

Vasárnapig mintegy 1,4 millió szingapúri rótta le kegyeletét a városállam első kormányfője, Li Kuan Ju előtt.

Több mint 1,4 millió ember rótta le kegyeletét vasárnapig Szingapúr első miniszterelnöke, Li Kuan Ju koporsója előtt - közölte a temetést szervező helyi bizottság. A szervezőbizottság adatai szerint Facebookos közösségi oldalukat mintegy négymillió ember kereste fel, és 243 ezer lájkolta.

A városállam megteremtőjének a parlamentben felravatalozott koporsójához március 25-e és 28-a között járulhattak az emberek.

A szingapúriak vasárnap már a kora reggeli óráktól elkezdtek felsorakozni annak az útvonalnak mentén, amelyen a gyászmenet elhalad majd. Li Kuan Ju koporsóját a parlamenttől a nemzeti egyetem épületébe viszik, ahol helyi idő szerint 14 órakor (magyar idő szerint 8 órakor) megkezdődik a hivatalos temetési ceremónia. Várhatóan két órával később Szingapúr szerte megszólalnak a szirénák, amelyek az egyperces néma csend kezdetét jelzik. Ekkor leáll a közlekedés is a városállamban.

Több helyre, főképpen azokra, ahol várhatóan sok ember gyűlik majd össze,  önkénteseket vezényelnek, akik kis zászlókat osztogatnak az embereknek. A közösségi portálokon felszólították az embereket, hogy mobiltelefonjaikkal ne készítsenek felvételeket a gyászmenetről, helyette inkább jobb kezükkel tisztelegjenek.

A Szingapúrt 1959 és 1990 között kormányzó Li Kuan Ju érdemei között szokták emlegetni, hogy globális kereskedelmi és pénzügyi központtá tette az egykori álmos kikötővárost. Ő vezényelte le a délkelet-ázsiai városállam Malajziától való elszakadását is 1965-ben, ekkor már hat éve állt Szingapúr élén.