Gustavo Dudamel még 7 évig marad

Gustavo Dudamel 2022-ig a Los Angeles-i Filharmonikusok vezető karmestere marad, miután eredetileg 2019-ig szóló szerződését három évvel meghosszabbították.

A 34 éves venezuelai karmester zeneigazgatói tisztsége mellett azonnali hatállyal megkapta a művészeti vezetői posztot is - jelentették be az amerikai együttes honlapján a hét végén, a zenekar első ázsiai turnéja idején.

Dudamel a 2009/10-es évad óta, Esa-Pekka Salonen finn karmester és zeneszerző utódjaként dirigálja a Los Angeles-i Filharmonikusokat, és a 2018/19-es idényig szólt a szerződése.

A szerződés meghosszabbítása miatt a komolyzenei világ feltörekvő csillaga eleshet attól, hogy a Los Angeles-inél rangosabb zenekaroknál kapjon magasabb tisztséget - vélik zenei körökben.

Dudamelt például a Berlini Filharmonikusok éléről 2018-ban távozó Sir Simon Rattle egyik lehetséges utódjaként emlegették, és 2017-ben a New York-i Filharmonikusoknál is lejár Alan Gilbert zeneigazgatói szerződése.

A karmester "varázslatos élménynek" nevezte a Los Angeles-i zenekarnál végzett munkáját, szerződése meghosszabbításáról pedig azt mondta, hogy az a két zenei családja - a venezuelai El Sistema zeneoktatási rendszer és a Los Angeles-i Filharmonikusok - iránti még mélyebb elköteleződést jelenti.