Sok építőipari cég szűnhet meg júniusig

Négyezerrel csökkenhet az idén az építőipari cégek száma az első két hónap adatai alapján, mivel az ágazat rendelésállománya stagnál vagy csökken - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató közleményéből, amiben Tóth Tamást ügyvezető igazgató szerint hosszú távú tendencia a megszűnések számának növekedése.

Februárban 473 cég szűnt meg Magyarországon az építőiparban, 23-mal kevesebb, mint egy évvel, és 86-tal kevesebb, mint egy hónappal korábban. Az igazgató szerint nem valószínű, hogy trendforduló következett be az ágazatban. Hozzátette: várakozásai szerint márciusban ismét 500 fölötti cég megszűnésről lehet majd hallani.

Tavaly összesen 7100 cég megszüntetésére irányuló eljárás megindítását tette közzé a cégbíróság, 2013-ban pedig 5300-ét, ami szintén növekedés volt 2012-höz képest. Az eljárásokon belül tavaly különösen nagy mértékben, 50 százalékkal, 3900-ra nőtt a kényszertörlések száma, a felszámolásoké pedig 17 százalékkal emelkedett, a végelszámolások viszont valamelyest csökkentek.

Februárban például mindössze 235 új építőipari céget alapítottak, ez 23 százalékos csökkenés a megelőző évhez képest. A megszűnések számának növekedése és a működő cégek számának csökkenése oda vezet, hogy idén feltehetőleg minden korábbinál többel, akár 4000-rel is csökkenhet a működő társaságok száma.

Az ágazat szereplői 2015-re némi visszaesésre számítanak, ez a kisebb cégek számára nagyobb probléma: hiszen a megrendelések továbbra is a nagyobb infrastrukturális beruházásokra érkeznek az ágazatba. Ezek a beruházások a kivitelezők szűkebb körét érintik csak.