Elvetette a szlovén parlament a melegházasságról szóló népszavazás kiírását

Szavazattöbbséggel elvetette a szlovén parlament a melegek házasságáról és örökbefogadási jogáról szóló népszavazás kiírását célzó javaslatot.

A népszavazás kiírását 53 liberális és baloldali képviselő ellenezte a 90 fős alsóházban, főleg a kormányzó balközép koalíció tagjai. Voksukat azzal magyaráztak, hogy a március elején megszavazott, az azonos neműek házasságát legalizáló törvény visszavonásának alkotmányos következményei lennének, mert nemi irányultságuk szerint diszkriminálná az állampolgárokat. Hivatkoztak az emberi jogok európai egyezményére is.

A népszavazás kiírása mellett szavazott az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDS) és az Új Szlovénia-Keresztény Néppárt (NSI), a javaslat összesen 21 támogató voksot kapott.

A Koalíció a gyerekekért nevű civil szervezet, amelyet a katolikus egyház is támogat, a törvény elfogadása után - mindössze egy hét alatt - 80 ezer aláírást gyűjtött össze, hogy népszavazást kezdeményezzen a melegek házasságának és örökbefogadási jogának kérdésében, abban bízva, hogy megsemmisíttetheti a törvényt.

Szlovéniában két évvel ezelőtt az alkotmánybíróság megtiltotta népszavazás kiírását egyebek között az emberi jogokat vagy a pénzügyeket érintő jogi rendelkezésekről. A parlament erre hivatkozott, amikor elutasította a népszavazás kiírását. A népszavazás alkotmányosságáról és kiírhatóságáról most az alkotmánybíróságnak is véleményt kell mondania, erre egy-két hónapon belül sor is kerülhet.

Amennyiben az alkotmánybíróság úgy dönt, hogy megtartható a népszavazás a témában, a referendum eredménye szorosnak ígérkezik. A Delo című ljubljanai lapban csütörtökön megjelent közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 53 százaléka visszavonatná a törvényt, mert túl liberálisnak tartja, 47 százalékuk azonban támogatná a melegek házasságát és örökbefogadási jogát.