Egyre többen, egyre többet fizetnek a csekkbefizető automatával

A Magyar Posta közleménye szerint az automatákon február elejétől több mint 43 ezer csekket fizettek be az ügyfelek, több mint 460 millió forint értékben.

A Magyar Posta országszerte jelenleg húsz csekkbefizető automatát üzemeltet, a szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek fele két vagy annál több csekket fizet be egy tranzakcióval, a legnagyobb forgalmat eddig a fővárosban a Nyugati pályaudvarnál lévő 62-es postán lévő csekkbefizető automatánál, a vidéki helyszínek közül pedig Miskolcon, a Szinvapark Bevásárlóközpontban található készüléken bonyolítottak le. A cég felmérése szerint az automatáknál a legforgalmasabb időszak a hónap első fele, illetve a 11-13 és a 16-18 óra közötti időszak.

Közleményében a Magyar Posta felidézi, hogy a csekkbefizető automatákon bankkártyával lehet fizetni, amely kártyás vásárlási tranzakciónak minősül, egy fizetési művelettel maximum 290 ezer forint értékben, legfeljebb öt csekk adható fel. A posta az igénybevételtől függően tervezi a csekkbefizetéses automaták hálózatának további bővítését, illetve vizsgálja annak lehetőségét, hogy készpénzt is elfogadó automatákat is üzembe állítson. A fejlesztés következő állomásaként a Magyar Posta hűségkártyaprogramjába is bekapcsolja a csekkfogadó automaták hálózatot - adja tudtul a társaság.

A cég klasszikus termékeit, köztük a csekket is a kor követelményeinek és az ügyfelek igényeknek megfelelően megújítja a közlemény szerint. Ennek keretében vezették be 2014 őszén az iCsekk mobil alkalmazással indítható csekkbefizetést, a készpénzkímélő fizetési megoldásra 2015. január 1-jétől a teljesen megszemélyesített, gépi kitöltésű, minden információval, adattal ellátott csekkeknél kötelezővé tették a postai QR kód feltüntetését, elkezdték a postai hálózatban jelenleg üzemelő POS terminálpark cseréjét, és még az idén megteremtik annak feltételeit, hogy a postai csekkbefizetés során a kártyás fizetés ne készpénzfelvételnek, hanem kártyás vásárlásnak minősüljön.

A Magyar Posta sem a csekkbefizető automatákon, sem pedig a postai QR-kóddal befizetett tranzakciókért - hasonlóan a postahelyen készpénzben befizetett csekkekhez - nem számít fel díjat - közölte a társaság.