50 millió forintos hangjátékpályázatot írt ki a médiatanács

Április 21-éig adhatják be hangjátékok és hangjátéksorozatok terveit a pályázók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának 50 millió forintos pályázatára, amelynek felhívása a nap folyamán jelenik meg a Magyar Média Mecenatúra programot lebonyolító mecenatura.mtva.hu honlapon - áll az NMHH pénteki közleményében.

Országos, illetve legalább félmillió hallgatót együttesen elérő körzeti rádiók sugározzák majd a Cserés Miklós-pályázaton nyertes dramatizált műveket. A támogatott alkotásokat 2016. május 31-ig kell majd elkészíteni. 2014-ben már 22 hangjátékot támogatott a testület.

A közlemény szerint a testület e heti ülésén meghozott döntéssel kiírt pályázat kiemelt célja a hazai kortárs és gyermekirodalom, valamint a forgatókönyv- és szövegkönyvírók munkájának támogatása. Egy pályázó a forgatókönyv megírására maximum egymillió, a hangjáték gyártásához pedig percenként 20 ezer forintot nyerhet el.

A javasolt kategóriák között szerepel az egy- vagy kétrészes, részenként 55 perces hangjáték, az 5-10 részes, epizódonként 24 perces, vagy 15-30 részes, részenként 15 perces sorozat.

Közölték azt is: a testület a reklámhangerősség törvényi rendelkezéseinek megsértése miatt 270 ezer forint bírságot szabott ki az ATV szolgáltatójára.

A tavalyi negyedik negyedév hatósági ellenőrzése során megállapították, hogy az ott sugárzott reklámok kilenc esetben több mint 3 decibellel hangosabban szóltak a környező műsorszámok átlagánál.

A médiatörvény előírja, hogy a tévékben, rádiókban a reklámok, műsorelőzetesek átlagos hangereje nem lehet nagyobb az azok előtt, illetve után vetített műsorszámokénál - emlékeztetett az NMHH.