Két magyar előadás is szerepel a gyermekszínházi fesztiválon Szabadkán

Két magyarországi előadás szerepel a 22. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon Szabadkán, amelyet május 17. és 23. között rendeznek meg a bácskai városban - tájékoztatták a szervezők a sajtót csütörtökön.

A közlemény szerint a nemzetközi megmérettetésre 52 ország 201 előadását nevezték be, a szelektor ezekből választotta ki azt a húszat, amelyet májusban a Szabadkára látogató közönség is megtekinthet.

A Nyugat-Balkán egyik legjelentősebb nemzetközi gyermekszínházi fesztiváljának fődíjáért, a Grand Prix-ért szerb, bolgár, olasz, orosz, szlovén, montenegrói, görög, horvát, indiai, mexikói, német, norvég, lengyel, román és szlovák produkciók mellett két magyar előadás is indul.

Az egri Harlekin Bábszínház A dzsungel könyve című előadása a jól ismert történetet dolgozza fel Maugliról, az árva kisfiúról, akit farkasok nevelnek fel. Dés László, Geszti Péter és Békés Pál nagy sikerű musicaljének, A dzsungel könyvének ez az első bábszínpadi változata. Az Inversedance-Fodor Zoltán Társulata produkciójának története sem ismeretlen a nézők számára. Fekete István Vuk című meséjének táncszínpadi változata az Inversedance-Fodor Zoltán Társulatának, a Nemzeti Táncszínháznak és a Művészetek Palotájának a közös produkciója.

A húsz előadás mellett filmekkel, zenei programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel és kiállításokkal várják a látogatókat Szabadkára a szervezők májusban.

A Kis herceg-életműdíj idei várományosai még nem ismertek. A díjjal a gyerekeknek szóló kultúra és előadóművészet fejlesztéséhez való hozzájárulást ismerik el.