Alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett a parlament és az alkotmánybíróság között

Klaus Iohannis román államfő szerint alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett a román parlament és az igazságszolgáltatás között amiatt, hogy a román szenátus házszabályát elmulasztották hozzáigazítani egy korábbi alkotmánybírósági döntéshez.

A román elnök ezért csütörtökön keresettel fordult a taláros testülethez, amelyben a konfliktus megállapítását kérte. Iohannis azt kifogásolja, hogy míg a román képviselőházban egyszerű többséggel is lehet dönteni egy képviselő őrizetbe vételéről - ahogyan azt egy korábbi alkotmánybírósági döntés kimondta -, addig a szenátusban csak minősített többséggel lehet határozni.

Romániában az egyszerű többség a jelen lévő honatyák felét plusz egy szavazatot, a minősített többség viszont az összlétszám felét plusz egy voksot jelent.

A román szenátus szerdán elutasította az ügyészségnek a szociáldemokrata Dan Sova szenátor előzetes letartóztatására vonatkozó kérelmét, ami tiltakozást váltott ki. A letartóztatáshoz való hozzájárulást támogató szavazatok ugyan többségben voltak, de nem volt meg a minősített többség.

Sovát - aki a tavalyi elnökválasztáson az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta miniszterelnök választási kampányfőnöke volt - hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség két olténiai hőerőművel kötött ügyvédi szerződései miatt.

Az ügyben az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Hollandia bukaresti nagykövetsége jelezte: elvárják, hogy a parlament ne akadályozza az igazságszolgáltatást. A legfelső bírói tanács pedig csütörtökön azt kérte a parlamenttől, tartsa tiszteletben a hatalmi ágak szétválasztásának elvét.