Segítők jelentek meg a szórakozóhelyeken

Minden szülő rémálmai között szerepel, ha gyermekét magatehetetlenül, bedrogozva látja. Erre persze ráerősítenek azok a hírek is, amelyek észrevétlenül leitatott, elkábított fiatalokról érkeznek viszonylagos gyakorisággal. Ha a szórakozóhelyekre gondolnak a szülők, talán nem a szórakozás az első, ami eszükbe jut, inkább a félelem, meg az aggodalom.

Éppen ezért partisegély szolgáltatás indult a győri szórakozóhelyeken. Az ottani jelenlét különleges alkalmat kínál, hogy informálja a fiatalokat arról, van kihez fordulni probléma esetén. A diszkókban jelen levő segítők az éjszaka folyamán 11 óra és 4 óra között lesznek szolgálatban. Többségük fiatal, így elkerülhető a generációs ellentétből adódó konfliktus.
Hallgassa meg!

A partisegély ötletét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vetette fel. A legújabb droghelyzet-felmérés szerint ugyanis a családtól távol töltött esték kockázati tényezőt jelentenek, vagyis a szórakozó fiatalok nagyobb arányban kerülnek kapcsolatba drogokkal. Győrben ráadásul új jelenségek is megjelentek, ami új válaszokat igényelt - magyarázta Mátai Enikő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa a Kossuth Rádió Közelről című hétfői adásában.

Az első próbahétvége nagyon jól sikerült. A szórakozóhelyen felbukkanó fiatalok meglepően nyitottan fogadták az ötletet, igénybe is vették a szolgáltatást, így jó lehetőséget jelentett felhívni a figyelmüket a veszélyekre - mondta Miklósyné Bertalanfy Mária, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának WHO koordinátora.

Ennek során ártalomcsökkentésre is sor került, ami a szerhasználatból eredő ártalmakra irányult, mind fizikai, mind lelki értelemben - folytatta. A helyszínen folyadék, vitaminok és szőlőcukor adásával lehet beavatkozni, amivel kordában lehet tartani a testet, és segíteni lehet a józanodást - mutatott rá.

A szolgáltatás anonim, nem készül feljegyzés senkiről, hisz egy segítő tevékenységről van szó. A szórakozóhelyen felállítanak egy bázist, ahová mindig lehet fordulni segítségért, de folyamatos a cirkálás is, és felkutatják azokat, akik rosszul vannak, együttműködve a hely munkatársaival - fejtette ki Miklósyné Bertalanfy Mária.

A szolgáltatás a kísérleti fázisban kéthetente, még négyszer majd igénybe május 16-ig. A tesztidőszak után finomhangolás következik - húzta alá a WHO-koordinátor.