Új eljárásjogi törvénykövekről egyeztettek a pártok

Trócsányi László igazságügyi miniszter sikeresnek nevezte az országgyűlési pártokkal folytatott ötpárti egyeztetést az polgári, büntető és - magyar jogrendszerben új - közigazgatási eljárásjogi törvénykönyvek kodifikációjáról. Az m1 Ma este műsorában Staudt Gábor a Jobbik országgyűlési képviselője és Répássy Róbert az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára fejtette ki álláspontját a témában.

A Jobbik már az egyeztetés tényének is örvend

Staudt Gábor szerint az elmúlt öt évben nem igazán voltak hasonló egyeztetések, ezért örülnek az igazságügyi miniszter kezdeményezésének. Remélik, több hasonló egyeztetésre kerül még sor. A polgári perrendtartás kapcsán a műsorvezető elmondta a minisztérium álláspontját,  gyorsabb és hatékonyabb perek kialakítása a cél, „ne legyenek meglepetés ítéletek”.  A Jobbik támogatja ezt a koncepciót, ugyanakkor a meglepetés ítéletek mellett azt sem szeretnék, ha meglepetés törvényalkotás lenne – fogalmazott Staudt.

A kodifikációs kérdéseken túl a bírósági végrehajtás témájában fogalmazott meg  javaslatokat az ellenzéki párt. A műsorvezető kérdésére Staud elmondta; a kormány és a Jobbik hasonlóan látja a problémákat az ügyben, de úgy vélik, hogy a kormány csak szavakban cselekszik. A Jobbik azt szeretné elérni, hogy a végrehajtás állami legyen és non-profit, mert állami döntéseket hajtanak végre.

A büntető ügyek kapcsán megjegyezte, az egyeztetésen az igazságügyi miniszter azt az álláspontot képviselte, hogy az ügyészek nem függetlenek. A Jobbik nagyobb önállóságot kíván biztosítani a büntetőügyekben eljáró ügyészeknek. A tárgyaló ügyészek szakmai felkészültsége és igazságérzete döntse el, hogy miképpen visz végig egy ügyet – zárult a beszélgetés.

A pártok javaslatai javíthatják a törvények minőségét

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter azért kezdeményezte az ötpárti egyeztetést, hogy biztosítsa a nyilvánosságot már a törvényalkotás előkészítő szakaszában is. „A szakmai szervezetektől és pártoktól érkező javaslatok javíthatják a törvények minőségét” – fogalmazott Répássy.

Az államtitkár hangsúlyozta, 2015 a kódexek előkészítésének éve, konkrét javaslatot 2016-ban tudnak majd a kormány és az Országgyűlés elé terjeszteni.

A bírósági végrehajtókkal kapcsolatos jobbikos javaslatra Répássy úgy reagált, hogy nem érdemes összemosni a végrehajtás és a polgári perrendtartás témáit, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy „a minisztérium offenzívában van. Jelenleg is zajlik a bírósági végrehajtók átvilágítása. Terveik szerint egy hónapon belül a minisztérium a kormány elé tudja tárni megállapításaikat.”

A műsorvezető kérdésére az államtitkár elmondta, hogy az ötpárti egyeztetésen elsősorban a polgári perrendtartásról esett szó. A kódexszel foglalkozó miniszteri biztos egy újszerű koncepcióról tájékoztatta a frakciók szakértőit. Eszerint a polgári eljárásban élesen elkülönülne az előkészítő szakasztól a főtárgyalás. Az előkészítés során a felek rögzítik álláspontjukat, így a bíróság könnyebben tudja megállapítani, hogy a feleknek mit kell bizonyítani. Így válhatnak gyorsabbá és hatékonyabbá a polgári perek.

A büntetőeljárás kapcsán Répássy arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány erősítené a sértett tisztességes eljáráshoz való jogát. Jelenleg a vádlott alaptörvényben biztosított garanciális jogai irányadóak egy perben. A minisztérium vitára számít abban, hogy milyen arányban jelenjenek a sértett garanciális jogai, hiszen egy büntető eljárást alapvetően a sértett érdekében indítanak.

Staudt Gábor ügyészekkel kapcsolatos felvetésére elmondta, Trócsányi László miniszter álláspontja szerint az ügyészek hierarchikus rendszerben végzik munkáját, a bírák ugyanakkor függetlenek az igazságszolgáltatásban. „Az más kérdés természetesen, hogy a tárgyaló ügyész szakmai álláspontját felettese figyelembe veheti. Ezzel kapcsolatban van igazság az ellenzéki párt felvetésében, amelynek megvitatásáról nem zárkóznak el.”- jegyezte meg Répássy Róbert.