Átadták az Év Befektetője díjakat

Átadták az Év Befektetője díjakat csütörtökön Budapesten a Pesti Vigadóban rendezett Befektetői Gálán.

A nyolc kategóriában kiosztott elismeréssel a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) azokat a cégeket díjazta, amelyek a tavalyi év beruházási döntéseivel és eddigi elkötelezett magyarországi tevékenységükkel kiemelten járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez. A díjakat a gálán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Ésik Róbert, a HIPA elnöke adta át a vállalatok vezetőinek.

Az elmúlt négy-öt év gazdasági fejlődése bebizonyította, hogy a magyar modell működik. Ezzel az országnak sikerült meghaladnia egy régi gazdasági dogmát, bebizonyítva, hogy lehetséges egyszerre gazdasági növekedést felmutatni, új munkahelyeket teremteni, közben 3 százalék alatt tartani a költségvetés hiányát és lépésről-lépésre csökkenteni az államadósságot - mondta a miniszter.

Befektetői gála a Pesti Vigadóban


Hozzátette: ennek eredményeként a magyar gazdaság teljesítménye tavaly 3,6 százalékos növekedést mutatott. A beruházások 17 éve nem látott mértékben, 14 százalékkal emelkedtek. Így ennek értéke elérte az 5216 milliárd forintot. Egy 22 éves rekord is megdőlt: ma már 4,1 millió ember dolgozik az országban.

Szijjártó Péter utalt ugyanakkor arra, hogy a világban igen jelentős változások zajlanak katonai, gazdasági és politikai szempontból egyaránt. Ezek a változások alapvetően alakították át a külpolitika funkcióját a világban, és így Magyarországon is. Ezért új típusú külpolitikára volt szükség, és ez a nemzeti külpolitika a külgazdasági célkitűzéseket helyezte a fókuszba.

Szijjártó Péter a magyar külpolitika és külgazdasági stratégia legfontosabb céljainak nevezte, hogy Magyarországon legyen az ipar hozzájárulása a legmagasabb a nemzetgazdasági teljesítményhez, hogy Magyarországon legyen az Európai Unióban a legmagasabb az export GDP-hez mért aránya, valamint hogy Közép-Európában Magyarországon legyen a legmagasabb az egy főre jutó külföldi közvetlen működő tőke.

Jelezte: ezeknek a céloknak az elérése lehetetlen volna azoknak a külföldi vállalatoknak a közreműködése nélkül, amelyek vezetői jelen vannak a mostani gálán. Az ország iránt elkötelezett vállalatok hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország 2014-ben tartós növekedési pályára lépett. Hangsúlyozta: a magyar kormány a keleti nyitás stratégiáját komolyan vette, aminek eredményei nem maradtak el. Ez a stratégia nemcsak az export növeléséről, hanem a Magyarországra irányuló beruházások ösztönzéséről is szól. Példaként említette, hogy 2014-ben Magyarországon a legnagyobb zöldmezős beruházást az Apollo Tyres valósította meg.

Az indiai gumiabroncsgyártó vállalat 146 milliárd forintot fektet be Magyarországon, és 975 új munkahelyet hoz létre.

A miniszter elmondta, hogy tavaly - 2013-hoz hasonlóan - az autóipar volt a magyar gazdaság zászlóshajója. A múlt évben a járműipar a teljes feldolgozóipari kibocsátás 27,4 százalékát adta, ami 23 százalékos növekedést jelent egyetlen évben. A járműgyártás termelési értéke meghaladta a 21,5 milliárd eurót. Ma már a teljes magyar termékexport mintegy egynegyede az autóiparból származik. Ez azt jelenti, hogy több mint 20 milliárd eurónyi bevétele származott az exportból a magyar autóiparnak. Az autóipar a múlt évben Magyarországon valamivel több mint 132 ezer embert foglalkoztatott, ami 16 százalékos növekedést jelent egy év alatt. Ezért - mint mondta-, nem véletlen, hogy a 8 díjazottból 4 az autóiparban tevékenykedő cég.

Utalt arra is, hogy "a nemzetgazdaság lelkét" a kis- és közepes vállalkozások alkotják, mivel ők foglalkoztatják a Magyarországon dolgozó emberek mintegy háromnegyedét. Megemlítette, hogy az év magyar beszállítója a Hajdu Autótechnika Zrt. lett. Hozzátette: a magyar kis-, közepes és nagyvállalati szektor fejlesztésében a szakemberek úgy vélik, hogy a leghatékonyabb eszköz, a minél több magyar vállalat számára biztosítható, hogy beszállítóként csatlakozhatnak nagy nemzetközi vállalatok beszállítói láncaiba. Mint mondta, nem véletlen, hogy a díjazottak közül 3 cég a kormány stratégiai partnere.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Magyarország nemcsak termelési, hanem fejlesztési, innovációs központtá is kíván válni a jövőben. Ezért a lehető legtöbb innovációs kapacitást kívánja az ország magához vonzani.

Ésik Róbert, a HIPA elnöke elmondta, hogy a Nemzeti Befektetési Ügynökség 2014-ben 60 sikeres projektet zárt le, amelynek összértéke 1,66 milliárd euró volt. Ezek a befektetések mintegy 11 ezer új munkahelyet hoztak létre az országban. Az adatok értékét az elnök szerint tovább növeli az a tény, hogy Magyarország a befektetők vonzása tekintetében jobban teljesített Szlovákiánál és Lengyelországnál is. Ez az összehasonlítás azért fontos - mondta - , mert a befektetők általában régiót választanak először.

Emlékeztetett arra, hogy ebben az évben jelenleg 109 döntés előtt álló projektet kezel a HIPA. Ha ezek a projektek megvalósulnának, akkor további 18 800 újabb munkahelyet jelentenének az országnak, a befektetések összértéke pedig mintegy 2,5 milliárd euró lenne.

Az Apollo Tyres Kft. és a Hajdu Autótechnika Zrt. mellett a gálán díjat vehetett át az év legnagyobb volumenű bővítéséért a Denso Gyártó Magyarország Kft., az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalataként az Autoliv Hungary Kft., az év legnagyobb regionális szolgáltató központját létrehozó vállalatként a GE Hungary Kft., az év legnagyobb mértékben bővülő regionális szolgáltató központjáért az IT Services Hungary Kft. és az év K+F beruházójaként a Nokia Solutions and Networks Kft. Az év befektetőbarát ipari parkja a Miskolc Déli Ipari Park lett.