Vatikáni ENSZ-megfigyelő: az ENSZ felelőssége megállítani a keresztényüldözést

Az ENSZ fellépését sürgette a Pakisztánban elkövetett keresztény ellenes merényleteket követően Silvano Maria Tomasi érsek, a Szentszék állandó megfigyelője a világszervezet genfi hivatalainál.

Silvano Maria Tomasi az olasz sajtónak hétfőn tett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a Közel-Keleten és Pakisztánban is zajló, a keresztények ellen alkalmazott népirtással szemben  a nemzetközi közösségnek kötelessége védelmet nyújtani.

A Vatikán állandó ENSZ-megfigyelője hangsúlyozta, hogy az erő alkalmazása mindig végső megoldásnak számít, de "ha a diplomáciai fellépés a körülmények miatt már nem lehetséges és a keresztények elleni szisztematikus támadás folytatódik, a nemzetközi közösség felelőssége ezt megállítani az emberéletek és az alapvető emberi jogok védelmében".

Tomasi érsek hozzátette: nem az egyház feladata megmondani, mit kell tennie a politikának. Az ENSZ-nek kell eldöntenie, miként akar cselekedni a megoldás érdekében - hangoztatta. A Vatikán képviselője ugyanakkor megjegyezte, hogy az Iszlám Állam (IÁ) és más szélsőséges iszlám terrorista szervezetek szabályos népirtást folytatnak. Az erőszak túlzott méretet öltött, ez így nem folytatódhat - mondta Silvano Maria Tomasi.

A Pakisztánban a vasárnapi mise alatt elkövetett öngyilkos merényletben, amelynek célpontja Lahorban egy katolikus és egy protestáns templom volt,  tizenöten meghaltak és legalább  hetvenen megsebesültek. A merényleteket a pakisztáni tálibok egy frakciócsoportja, a Dzsamáat-ul-Ahrár vállalta magára.

A Vatikáni Rádió hétfőn közölt adatai szerint a vallási gyűlölet áldozatainak 70 százaléka keresztény. A világban mintegy százezer keresztényt diszkriminálnak vagy üldöznek hitük miatt.  Az utóbbi két év alatt az áldozatok száma a négyszeresére emelkedett. 2014-ben 4344 keresztény halt meg hite miatt és 1602 keresztény templomot romboltak le vagy gyújtottak fel. Az ott élő keresztények számára a tíz legveszélyesebb országnak Észak-Korea, Szomália, Szíria, Irak, Afganisztán, Szudán, Irán, Pakisztán, Eritrea és Nigéria számít.