Súlyos autóbalesetet szenvedett a sorozatszínész

Rohammentővel szállították kórházba a roncsból kiszabadított színészt, autója a felismerhetetlenségig összetört.

Komoly autóbalesetet szenvedett Robert Carradine sorozatszínész, akit a legtöbben a Flúgos futamból, vagy a Lizzie McGuire-ből ismerhetnek. Robert, aki évekig játszotta Hillary Duff apját a kedvelt Disney-sorozatban, a múlt héten átsodródott autójával a szembejövő sávba, és egy teherautónak csapódott.

Curtis Armstrong és Robert Carradine együtt játszanak a King of Nerds című realityben. (Fotó: Twitter)

Curtis Armstrong és Robert Carradine (jobbra) együtt játszanak a King of Nerds című realityben. (Fotó: Twitter)



Robert feleségével, Edie Manivel utazott a 2003-as Mercury sedánjukban. Szerencséjükre mindketten be voltak kötve az ütközés pillanatában, így nem szenvedtek életveszélyes sérüléseket. Ennek ellenére, miután sikeresen kivágták mindkettejüket a roncsból, rohammentővel szállították őket kórházba.

A kocsit elnézve kész csoda, hogy túlélték a balesetet. Állítólag a hírességet beidézték kihallgatásra, úgy vélik, ő okozta a balesetet, melyben a teherautó sofőrje egyébként nem sérült meg. Úgy tudni, Carradine sem alkohol, sem gyógyszer befolyása alatt nem állt a baleset idején.

A színész neve azért lehet sokaknak ismerős, mivel Robert, a Kung-Fuból ismert David Carradine öccse. Híres, elhunyt bátyja és közte 18 év van, ennek ellenére közösen is szerepeltek a nagy sikerű sorozatban.