Exkluzív Kékfény-interjú a magyar alvilág titkairól

Interjú a férfival, aki egykor igazán nehézsúlyúnak számított az alvilágban. Tanyi György dolgozott az olajmaffiának, védte a diszkókirályt, eközben robbantással, gyújtogatásokkal, lövöldözéssel is összefüggésbe hozták, decemberben pedig egy emberölési kísérlettel is meggyanúsították. Tanyi hetekig tartó szervezés és pereskedés után ülhetett a Kékfény kamerája elé. Az ügyészség először a nyomozás érdekeire hivatkozva megtiltotta az interjút, végül a bíróság mondta ki, hogy a nyilvánosság előtt is beszélhet.

Merénylet az Ügetőn

Az éjszakai élet hírhedt és sokak szerint megkerülhetetlen alakja most is előzetesben van és egyből a Lakatos Csaba elleni merénylettel kezdte a beszélgetést. Őt gyanúsítják azzal, hogy 1996. november 13-án az egykori Ügetőn rálőtt a hajtóra, akit eltalálták, de túlélte a merényletet.

- Egyáltalán nem mi voltunk az elkövetők, semmi közünk nincs ehhez a bűncselekményhez - mondja az esetről Tanyi.

Tanyi Györgyöt, a feltételezett elkövetőt és három társát a gyilkossági kísérlet után 18 évvel, 2014 decemberében helyezték előzetes letartóztatásba.

- 96-ban ezzel az üggyel kapcsolatosan minket már kihallgattak, teljes mértékben volt egy nyomozás, teljes mértékben kivizsgálták az ügyet, úgy a telefoncella-információkat, a telefonokat, DNS-vizsgálatokat elvégeztek, ami alapján egyértelműen kizártak abban az időben ezzel az üggyel kapcsolatban. - fogalmaz az éjszakai élet jól ismert alakja.

Budapest, 1999. április 28.
A rendőr leveszi a bilincset Tanyi György kezéről a tárgyalás megkezdése előtt, akit robbanószerrel való visszaélés, csalás, rablás és más bűncselekmények elkövetésével vádolnak.
MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor



Kapcsolat a Prisztás-gyilkossággal?

Ma már rá sem lehet ismerni a környékre. A Kerepesi úton az egykori Ügető helyén egy bevásárlóközpont épült. Egykor istállók és kifutók voltak itt, ide járt edzeni Lakatos Csaba hajtó is. A férfit nem csak a lóversenypályán, hanem az éjszakai életben is jól ismerték, az 1996. november 1-jén meggyilkolt maffiózó, Prisztás József lovait is ő futtatta. Lakatos Csaba a Prisztás-gyilkosság után állítólag néhány rendőrnek elmondta, hogy szerinte ki állhatott a leszámolás mögött. Másfél hónappal később már ő volt a célpont, őt akarták megölni. Tanyi György azt mondja, Lakatos Csabával a merénylet előtt és után is jóban volt:

- Úgy tartjuk a kapcsolatot, hogy rendszeresen feljárt hozzám, én nagyon jó viszonyt ápoltam vele. Ez tisztázódott még abban az időben, '96 után, hogy minekünk ehhez az ügyhöz nem volt közünk. Ő akkor azt a nyilatkozatot tette, hogy ő úgy gondolja, hogy tényleg nincs közünk hozzá.

Kigolyózták?

1996. november 13-án, este 8 óra után 10 perccel Lakatos Csaba az Ügetőn volt. Az elkövetők valószínűleg egy távcsöves fegyverrel lőttek rá az istállók udvarán tartózkodó férfira. Két lövedék találta el, de túlélte a merényletet. A lövés után nem sokkal, a helyszíntől alig több mint egy kilométerre, a Salgótarjáni utcában egy terepjáró utasait igazoltatták. A kocsiban Tanyi György testvérei, József és János ültek. A rendőröknek gyanúsak voltak, elő is állították őket.

- Abban az időben úgy hívták, hogy kocsisor, ott különféle női szolgáltatásokat adtak, és abban az időben a testvéreim a szolgáltatás miatt voltak ezen a helyen (…), és ott valamilyen hölgyet várták abban az időben pont – mondja erről Tanyi György.

A terepjáróban 22-es kaliberű lövedékeket találtak. Ezek ugyanolyan típusú töltények voltak, mint, amilyennel nem sokkal korábban Lakatos Csabára is rálőttek.

- Szakértők megállapították, hogy a sértett testéből kioperált golyók nem egyeznek meg azzal, amit a testvéremnél találtak – fűzi hozzá Tanyi.

Az tény, hogy egy 1996-ban, az eset után készült szakértői vélemény szerint az áldozat testéből kioperált és a kocsiban talált lőszerek "ólommagjai" hasonlóak, de eltérnek egymástól. A Kékfény úgy tudja, hogy a nyomozók verziója szerint az elkövetők akár többfajta gyártmányú lövedéket is tarthattak maguknál, ez magyarázhatja az eltéréseket.

Budapest, 1996. november 1.
Rendőrök helyszínelnek Prisztás József holtteste mellett a III. kerületi Ladik u. 5. előtt. A férfit november 1-jén 11 órakor egy pisztolylövéssel ölték meg.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán



Trükkös mobilok?

A lövések feltételezett helyéről, az ügető és a temető közötti kerítés közelében cigarettacsikkeket is találtak, annak idején ezeket is megvizsgálták a szakértők.

- Olyan okiratok is megvannak, ami alapján egyértelműen kizárták annak a lehetőségét, hogy mi lehetnénk az elkövetők, hiszen nem azonosodott a DNS-vizsgálat alapján a mi vércsoportunk – jelenti ki Tanyi.

A Kékfény azonban úgy tudja, hogy a Tanyi György véréből vett DNS-mintát eddig nem vizsgálták meg, nem hasonlították össze a helyszínen talált maradványokkal, az újraindított nyomozásban pedig még folyik néhány újabb DNS-vizsgálat. A tavaly újrakezdett nyomozás adatai szerint Tanyi György, két testvére és negyedik társuk a bűncselekmény utáni fél órában négyszer beszéltek egymással telefonon, és a készülékeik a cellainformációk szerint az Ügető közelében voltak. Tanyi György viszont azt állítja, hogy a mobilszolgáltató cég 1997-es adatai szerint a testvérei telefonját a bűncselekmény napján egyáltalán nem használták:

- A telefontársaság abban az időben adott olyan tájékoztatót, hogy ezek a telefonok abban az időben egyáltalán nem forgalmaztak, de azt mondták a rendőrségnek, hogy amennyiben kiadják a mágneslemezt, ez egy ilyen akkori telefontársaságnak egy ilyen merevlemeze, ha kiadják, akkor viszont az adatokba bele lehet nyúlni, azokat meg lehet változtatni, onnantól kezdve ők nem vállalnak felelősséget az adathordozónak a tisztességes megítéléséhez.

A Kékfény úgy értesült, hogy a nyomozók azt gyanítják, a feltételezett elkövetők konspiráltan használták a telefonjaikat, félre akarták vezetni a hatóságokat. Tanyi György testvéreinél például egy olyan, akkor még különleges készüléket is találtak, amelynél ki lehetett választani, milyen számról kezdeményezzen hívást.

Budapest, 2014. december 4.
Molnár Gábor Miklós tanácsvezető bíró a Prisztás-gyilkosság ügyében indult büntetőper tárgyalásán a Kúrián 2014. december 4-én. A Kúria határozata értelmében új eljárást kell lefolytatnia a Fővárosi Törvényszéknek (FT) a Prisztás-gyilkosság ügyében. A Kúria a Legfőbb Ügyészség jogorvoslatát utasította el, ami arra irányult, hogy helyezze hatályon kívül az ügyben másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla határozatát, ami az első fokon eljáró törvényszéket új eljárásra kötelezte. A határozat megnyitja a lehetőségét annak, hogy - egy másik eljárásban - egyesítsék a Prisztás-gyilkosság ügyét a már korábban egyesített Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyével. Háttal Portik Tamás, akit a törvényszék február 10-én tizenegy év fegyházra ítélt felbujtóként elkövetett minősített emberölés miatt a gyilkosság ügyében, első fokon nem jogerősen.
MTI Fotó: Máthé Zoltán



A Boros-vallomás

Boros Tamás 1997-es videó-vallomásában azt állította, „a Tanyi-brigádnak a gyilkosságsorozatban a helyszín biztosítása volt a lényeg. Az 1998-as Aranykéz utcai merényletben felrobbantott férfi halála előtt egy évvel a rendőrségen tett videó-vallomásában nemcsak Tanyi Györgyről beszélt, hanem arról is, hogy az akkori rendőrfőkapitány, Pintér Sándor megjelent a Lakatos Csaba elleni merénylet helyszínelésénél, és állítólag eltüntette Tanyiék fegyverét.

- Nem a bűncselekmény tárgyát képezi ez a dolog, mert én úgy érzem, hogy Pintér Sándornak az ottlétét én nem is tudom megállapítani, hiszen én nem voltam ott ezen a helyszínen, a nyomozati anyagban erről nincs szó, és én úgy érzem, hogy a bűncselekménnyel kapcsolatosan, Pintér Sándorral kapcsolatosan én nem tudok nyilatkozni – mondja most minderről Tanyi.

1998-ban az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága is vizsgálta az ügyet. Egy kiszivárgott rendőrségi jegyzőkönyv szerint Pintér Sándor valóban ott volt, amikor a merénylet helyszínétől nem messze, a Salgótarjáni utcában átvizsgálták a két Tanyi testvér autóját. Pintér Sándor a bizottsági meghallgatáson azt mondta, hogy akkoriban naponta vett részt hasonló intézkedéseknél, ezért nem emlékezett pontosan, hogy valóban ott volt-e. A fegyver állítólagos eltüntetésével kapcsolatban soha semmilyen bizonyíték nem került elő. A Nemzetbiztonsági Bizottság végül úgy döntött, hogy a „megnyugtató információk" ismeretében lezártnak tekinti az ügyet.

Nem "fehér bárány"

Tanyi György ellen több súlyos bűncselekmény miatt indult eljárás az elmúlt 20 évben. 1997-ben azzal gyanúsították meg, hogy ő adott parancsot egy kézigránátos támadásra. 2009. január 5-én egy bevásárlóközpont kávézójába hajtottak bele egy égő autóval. Ezzel a bűncselekménnyel is őt gyanúsították, de mindkét esetben megszüntették az eljárást ellene. 2007. április 4-én felgyújtották a Romkert nevű szórakozóhelyet, egy biztonsági őr életét vesztette a tűz miatt. A gyanú szerint Tanyi György gyújtogatott. Ez az ügy még folyamatban van.

Egy másik eljárás is folyik Tanyi György ellen, 2012. március 3-án egy szórakozóhelyen verték meg, majd egy gázriasztó fegyverrel visszament, és lövöldözni kezdett a bárban. Emiatt és egy közlekedési baleset utáni verekedés miatt már bíróság elé is állították. Tanyi György korábbi ügyeiről mindössze annyit mondott, már több mint húsz éve nem ítélték letöltendő börtönbüntetésre:

- Azt nem mondanám, hogy fehér bárány vagyok, mert hazudnák, tény és való, hogy a fiatal koromban voltam büntetve is, de mióta családot alapítottam, normális életet éltem.

Debrecen, 2015. január 14.
Fegyőrök vezetik elő Vizoviczki Lászlót (k) az ellene és 21 társa ellen hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult büntetőper tárgyalására a Debreceni Törvényszéken 2015. január 14-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt



Vizoviczki mellett

A főrendőröket megvesztegető Vizoviczki László elleni nyomozásban is felmerült a neve. A tanúvallomások szerint havonta több millió forintnyi védelmi pénzt fizetett neki a Hajógyári sziget diszkóinak ura.

- Ez így nem igaz. Az hogy valaki védelmi pénzt szed, az olyan, mintha fenyegetne, vagy zsarolna valakit. Az tény, hogy Vizoviczki Lászlót védtem, a védelem az más, úgy tudom, hogy ez nem védelmi pénz. Ez abban merült ki, hogy egy biztonsági ember voltam, és ez azt fogalmazta meg, hogy ha valakivel valami probléma volt, felhívtak telefonon, és bizonyos személyeket el kellett távolítani a helyiségből, és úgy érzem, ez nem azt jelenti, hogy védelmi pénzt kaptam – írja le most itteni munkáját Tanyi a Kékfénynek.

Budapest, 2014. december 18.
A Portik-ügy egyik tanújaként is ismert R. László, akit csalással és orgazdasággal gyanúsítanak Budai Központi Kerületi Bíróság épületében 2014. december 18-án. A bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
MTI Fotó: Lakatos Péter



Megszólal Portik és Radnai...

Vissza az 1996-os Lakatos Csaba elleni merénylethez. Az Aranykéz utcai robbantás megrendelésével és a korábban már említett Prisztás József meggyilkolásával vádolt Portik Tamás beszélt nemrégiben a tárgyalásán arról, hogy Tanyi György lőhetett rá a hajtóra. Hogy emiatt, vagy egészen más információk miatt indult-e újra a nyomozás, azt nem tudni, de tény, hogy a 90-es évek alvilági leszámolásairól részletes vallomást tett "bűnbánó maffiózó", Radnai László is részletesen beszélt arról a rendőröknek, hogy Tanyi György lőtt az ügetőn.

- Egyetlen ember tanúként tett vallomást, én úgy érzem, hogy nem hiszem, hogy ez alapján bent kéne lenni mindenkinek előzetesben, úgy érzem, hogy ez a bűncselekmény valami oknál fogva a rendőrségnek direkt, hogy mondjam, egy bizonyítási vágya lehet…, vagy pedig vannak olyan érdekcsoportok, akiknek ez az érdeke, hogy minket ezzel az üggyel meggyanúsítsanak – mondja erről Tanyi.

Tanyi, Radnai és Portik a '90-es években még egy körhöz tartoztak, sokat tudhatnak egymás titkairól. Állítólag Portik a letartóztatása után, egy emberével üzenve életveszélyesen meg is fenyegette, Tanyit, hogy hallgasson. Ezután a férfit rendőrök védték, de később megszüntették az eljárást, nem lehetett bebizonyítani, hogy valóban történt-e fenyegetés. Tanyi szerint Portik Tamás nemcsak fenyegetőzött, hanem alaptalanul vádaskodott is, és csak azért hozta összefüggésbe őt számtalan bűncselekménnyel a tárgyalásain, hogy zavart keltsen:

- Megpróbál mindent elkövetni annak az érdekében, másra is ráterelődjön a gyanú, mint ahogy őrá, és akkor ezáltal, ő úgy érzi, hogy akkor majd tisztázódni fog ő. Mert ha mások is belekeverednek, a saját érdekszférájukat is mentik az emberek, és ezáltal talán több ember lesz, akik őt ki akarják menteni – fogalmaz a nehézfiú.

A nyomozás lassan lezárul

A Kékfény úgy tudja, hogy a nyomozók vizsgálják, ki adhatott utasítást a Lakatos Csaba elleni merényletre, és az egyik lehetséges verzió szerint maga Portik Tamás a felbujtó. Erre valószínűleg még nincs elég bizonyíték, hiszen ezzel senkit sem gyanúsítanak, de úgy tudni, néhány hónapon belül befejezik a nyomozást és vádat is emelhetnek a 19 évvel ezelőtti bűncselekmény ügyében. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy kiderül-e valaha, ki adott parancsot a merényletre.