Elsötétítéssel tiltakozott egy indiai tévéadó egy dokumentumfilm betiltása miatt

Egy indiai tévéadó elsötétített képernyővel tiltakozott vasárnap este amiatt, hogy egy bíróság betiltotta annak a dokumentumfilmnek a sugárzását, amely egy újdelhi diáklány néhány évvel ezelőtti csoportos megerőszakolásáról és meggyilkolásáról szól. A bíróság szerint a támadók egyikének a filmben elhangzó megjegyzései félelmet és feszültséget kelthetnek az országban.

A Leslee Udwin brit filmes által készített, India lánya című dokumentumfilmben látható egy interjú, amely a 2012 decemberében megerőszakolt 23 éves orvostanhallgató lány egyik támadójával, Mukes Szingh-gel készült. Szingh az áldozatot hibáztatta, mondván, hogy a lány nem halt volna meg, ha nem próbál ellenkezni. A férfi annak a véleményének is hangot adott, hogy "egy lány sokkal inkább felelős a nemi erőszakért, mint egy fiú".

"Mukesh megbotránkoztató és becsmérlő kijelentéseket tett a nőkre, félelmet és feszültséget keltve" - hangsúlyozta Rádzsnat Szingh belügyminiszter a bírósági határozatot ismertetve.

Az NDTV indiai hírtévé a Nemzetközi Nőnapon este egy lobogó lángot mutatott, amikor eredeti programja szerint a film kezdődött volna, majd egy órán keresztül sötét képernyőt sugárzott. Műsorában a tévé nem fűzött semmilyen kommentárt tiltakozásához, de Szonia Szingh vezető szerkesztő ezt megelőzően ezt írta a tévé Twitter-profilján: "Nem kiabálunk, mégis meg fognak bennünket hallani."

A film betiltása általános felzúdulást váltott ki az indiai társadalomból, az NDTV tiltakozó akcióját pedig sokan üdvözölték. A filmet hét országban tervezték bemutatni vasárnap a nőnap alkalmából. Miután Indiában betiltották, a brit BBC úgy döntött, hogy szerdán bemutatja.