Szabadidőpark és tó létesül Hódmezővásárhelyen

A városrehabilitáció keretében tovább fejlesztik a hódmezővásárhelyi Népkertet, a lakossággal folytatott e-konzultáción a legtöbben tó és szabadidőpark létesítését támogatták - hangzott el a városi közgyűlés pénteki ülésén.

A Kaszap és a Tóalj utca kereszteződésében egy középiskola volt, amelyet hatékonyan felújítani már nem lehetett, ezért elbontása után lehetőség nyílt a terület újrahasznosítására. Erre a környékre tervezik kiépíteni a szabadidőparkot és a tavat.

A közgyűlésen résztvevő Lázár János, a térség országgyűlési képviselője, Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: egykor a város tervezői ezt a részt rekreációs blokknak szánták, ahová az emberek felfrissülni, kikapcsolódni jártak. "Nagyon helyes, ha az ország városaiban népkertek létesülnek" - mondta.

Hozzátette, hogy ma az élethez a bevásárlás is hozzátartozik, de ez Hódmezővásárhelyen teljesült is, hiszen a területen bevásárlóközpontok is vannak és a kikapcsolódás, valamint a bevásárlási funkció összekapcsolódik.

Lázár János közgyűlési hozzászólásában javasolta a népkert kibővítését, hiszen nem véletlen, hogy itt van a város legkorszerűbb játszótere, futópálya, sétálásra alkalmas terület és a fürdő is. A város polgáraival folytatott konzultációból pedig beigazolódott, hogy vissza kell adni a területet a természetnek.

A térség országgyűlési képviselője szerint az a nagyáruházi kultúra már túl van a csúcspontján, ami létrehozta annak idején a hódmezővásárhelyi bevásárlóközpontokat. Átalakulóban vannak a fogyasztói szokások, és részben a szabályozás is. "Ha azt nézem, hogy az adópolitika és a jogszabályi környezet alapvetően a kisebb üzleteket, a hazai kis és középvállalkozásokat támogatja, akkor ebből nyilvánvalóan következik, hogy a nagyáruházak túl vannak a zeniten" - mondta.

A másik fontos szempontnak nevezte, hogy az időjárás-változás azon tendenciája, ami az elmúlt, 20-25 évben látható, nem teszi könnyűvé a nyarakat. Az egyre forróbb időszakok is indokolják, hogy a városban a zöld terület növekedjen és elviselhetőbb legyen a klíma. Ugyanakkor fontos, hogy az emberek a kikapcsolódásra szánt idejüket minőségi helyszínen tudják eltölteni - tette hozzá Lázár János.