László Ákos-kiállítás Debrecenben

László Ákos Csokonai- és Holló László-díjas grafikusművész munkáiból nyílt kiállítás pénteken, az alkotó 75. születésnapján Debrecenben, a VOKE Egyetértés Művelődési Központjában.

A bemutatott 60 alkotás egy részét a művész barátai saját gyűjteményükből bocsátották a szervezők rendelkezésére, ezzel tisztelegve László Ákos előtt.

Mazsu János városi tanácsnok Debrecen polgármestere és közgyűlése nevében köszöntötte "Debrecen nagy történetei mesemondóját", akit szinte az egész város ismer és szeret.

Arany Lajos művészeti író a kiállítás megnyitásakor "debreceni fenoménnak" nevezte László Ákos, aki - mint kiemelte - gondolkodó képzőművész, életművében "a képzőművészet, az irodalom és a filozófia szimbiózisa valósul meg".

László Ákos grafikusművész 1940-ben született Budapesten, 1965-ben a kolozsvári képzőművészeti főiskola képgrafikusi szakán végzett. 1982-ben települt át Magyarországra, jelenleg Debrecenben él.

Csokonai- és Holló László-díjas, Káplár Miklós-emlékérmes alkotó, nagyváradi grafikai pályázat díjazottja, két alkalommal Debrecen város művészeti, háromszor a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány alkotói ösztöndíját nyerte el, nívódíjasa a debreceni országos nyári és tavaszi, a megyei őszi tárlatoknak.

Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, alapító tagja a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének. Számos hazai és nemzetközi művésztelep - például a hortobágyi, a hajdúböszörményi, a hajdúszoboszlói, a szolnoki, a beregfürdői, a kézdivásárhelyi, a munkácsi és a szabadkai - tagja, a francia Bessans város és a svájci St. Gallen művészeti ösztöndíjasa. 1963-tól vesz részt csoportos és egyéni, hazai és nemzetközi kiállításokon.

Művei a XX. század végének karizmatikus üzenetei - megrendültségről, fájdalomról, reményről, szenvedésről, hiányérzetről tudósítanak. Grafikáiban a japán kalligráfia és a gesztusfestészet hatása érzékelhető. Sajátos sokszorosító technikája a linotípia. Lapjai expresszív, szürrealista asszociációkat sugallnak sok konkrét figuratív utalással.

László Ákos jubileumi kiállítása március 30-ig tekinthető meg Debrecenben.