20 év a nagybajomi kalapácsos gyilkosnak

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken annak a nőnek az első fokon kiszabott húsz év fegyházbüntetését, aki másfél éve kalapáccsal agyonverte élettársa lánytestvérét a Somogy megyei Nagybajomban.

A 24 éves Mencseli Krisztina három hónappal a gyilkosság előtt ismerkedett meg és költözött össze élettársával, de zavarta, hogy a párja tartja el. Ezért elhatározta, hogy élettársa testvérétől szerez pénzt.

A vádlott 2013. november 13-án támadt rá párja 23 éves lánytestvérére, aki már lefeküdt aludni. Kalapáccsal olyan erővel sújtott le rá, hogy áldozata szinte azonnal belehalt sérüléseibe. A holttestet az ágyneműtartóba rejtette.

A gyilkos a nő pénztárcájából ötszáz forintot vett el, bankkártyájával pedig további ötvenezer forinthoz jutott.

A vádlott az áldozat szüleinek azt hazudta, hogy lányuk elköltözött otthonról, ne is keressék, még a szobájába se menjenek be. A holttestet még aznap megtalálta a sértett édesanyja.

A táblabíróság Krémer László vezette büntetőtanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Kaposvári Törvényszék határozatát, és a nőt nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek jogerős ítéletében.