Száz produkció lesz a Pécsi Egyetemi Napokon

Mintegy száz, elsősorban zenei produkciót kínál a Pécsi Egyetemi Napok (PEN) programja. A PEN-t április 29. és május 2. között rendezik meg a Zsolnay Kulturális Negyedben.

Gellai Gergő, a PEN szervezője csütörtökön Pécsen, az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta: a negyed öt hektáros területén, négy helyszínen zajló rendezvények között kiemelt szerepet kap a Pécsi Tudományegyetem Zenélő Egyetem programja, és népszerűsítik a július végén kezdődő Europa Cantat kórusfesztivált.

A 60 millió forint költségvetésű egyetemi napokat Ákos koncertje vezeti fel, rajta kívül fellép a Punnany Massif, a Tankcsapda, a Halott Pénz, a 30Y, a Brains, a Vad Fruttik, az Irie Maffia, Marco Bailey /be/.

Ugyancsak a PEN közönségét szórakoztatja majd Anna & the Barbies, a D.O.G., Supernem, a Magashegyi Underground, a Wellhello, a Kelemen Kabátban, a Random Trip, az Ivan & the Parazol, és mások mellett a Soerii & Poolek is.
Kovács Ákos kiemelte, hogy zenekarával április 29-én a PEN nulladik napján kezdi meg idei koncertturnéját, amelynek két következő állomása London és Zürich lesz.

Utalt rá, hogy második alkalommal lép fel a Pécsi Egyetemi Napokon, 2013-ban azt a 2084 című turnéját kezdte meg a baranyai megyeszékhelyen, amelyre 200 ezren voltak kíváncsiak.

Felcser Máténak, a Punnany Massif frontemberének szavai szerint a PEN jó alkalom arra, hogy az ország újra Pécsre figyeljen, Beck Zoltán, a 30Y énekese, a Zenélő Egyetem program szakmai vezetője pedig azt közölte, hogy az esemény lehetőséget teremt tehetséges, fiatal művészek bemutatkozására is.

Balog Réka, az Europa Cantat fesztiválirodájának vezetője elmondta, hogy a kórusfesztivál népszerűsítésének jegyében a PEN közönsége előtt fellép a világ egyik legjobbnak tartott a capella együttese, a német Slix, és Tóth Árpád karnagy igyekszik majd közös éneklésre biztatni az egyetemistákat.

Takács Gyula, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a PEN rendezvényei értékteremtőek, a magas színvonalú szórakoztatást szolgálják.

Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. ügyvezetője azt mondta, hogy tizenöt műemléki épületet is magába foglaló Zsolnay-negyed az örökségkezelő és az egyetem együttműködése révén másodszor biztosít különleges helyszínt a PEN megrendezéséhez. Úgy vélte: ezen együttműködés eredményességét mutatja, hogy tavaly az egyetemi napoknak 26 ezer látogatója volt.
A programokról további információk a www.facebook.com/PécsiEgyetemiNapok2015 oldalon olvashatók.