Kizárólag Esztergomban készül az új autó

A Suzuki Esztergomban 70 ezer Vitara összeszerelését tervezi a gyártás első évében. A modellt innen exportálják hetven országba, és három éven belül további harminc ország piacán szeretnének megjelenni. A cég idén - a többi modellel együtt - mintegy 165 ezer gépkocsi gyártását tervezi Esztergomban. Orbán Viktor miniszterelnök pedig arról beszélt, hogy 2018-ra elérhető itthon a teljes foglalkoztatás - vagyis, hogy aki dolgozni akar, az tudjon is.

Az elmúlt 25 évben 2 és fél milliónál több autó hagyta el az üzemet. Osamu Suzuki a japán cégcsoport elnök-vezérigazgatója azt mondta, a legújabb modelljüket csak a Magyar Suzukinál gyártják, még Japánba is Magyarországról exportálják majd az autót. A csoporton belül egyébként a magyar Suzuki nagyon fontos helyet foglal el. A termelési kapacitását tekintve a harmadik legnagyobb üzeme – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

„Ha van munka, akkor minden van. A jövőről ezt gondoljuk. Egyedül a munka teremthet az ország lakosainak, tartós boldogulást és jólétet” - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök. Az ünnepi átadón a kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány célja a teljes foglalkozatás megvalósítása 2018-ra, ehhez járul hozzá a Suzuki is. „A Suzuki munkát adott a magyar embereknek egy olyan időszakban, a kilencvenes évek elején, amikor a magyar gazdaság éppen megroggyant, és az egekbe ugrott a munkanélküliség. A saját autógyárunknak érezzük a Suzukit, azért mert önök elsők között álltak mellénk a magyar autóipar megújításában." – emelte ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy a gazdaság egy olyan biciklire emlékeztet, amit tekerni kell, különben eldől. „A magyar Suzuki is kellett ahhoz, hogy el lehessen mondani: 2010-óta 455 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon. Ez jól mutatja, hogy nem kell és nem szabad beletörődni a munkanélküliségbe.”