Fesztiválkarszalagokkal csaló szegedi férfi ellen emeltek vádat

Több ezer, a 2013-as Szegedi Ifjúsági Napokra szóló karszalagot akart értékesíteni engedély nélkül egy férfi, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt ellene vádat az ügyészség - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a férfi 2013 júniusában kötött szerződést a Szegedi Ifjúsági Napok szervezőjével a fesztivál belépésre jogosító karszalagjainak leszállítására. A vádlott vállalkozása a karszalagokat egy harmadik céggel gyártatta le, de az elkészült belépőkből mintegy kétezer-ötszázat magánál tartott, hogy saját hasznára értékesítse őket.

A vádlott az árusításba olyanokat is beszervezett, akik nem tudtak a karszalagok eredetéről, így arról sem, hogy a férfinak az értékesítésre nincs engedélye. Az árusítást a férfi már a fesztivál kezdete előtt megkezdte, és ez a szervezőknek tudomására jutott, ezért több százezer forintos költséggel, biztonsági pecséttel látta el a birtokában levő karszalagokat, hogy így szűrhessék ki a megtévesztett vevőket, akik végül mintegy negyvenen voltak. A vádlott által beszervezett eladók az általuk értékesített karszalagok árát visszafizették a tőlük vásárlóknak.

A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.