Elemzők: a járműgyártás húzta az exportot

Az importot pedig a belső fogyasztás segítette tavaly, és bár a következő hónapokban kissé csökkenhet a külkermérleg többlete, nem várható jelentős mérséklődés - vélekedtek a KSH csütörtökön közzétett adatairól a K&H és az ING vezető elemzői. A külkermérleg aktívuma tavaly 6,402 milliárd eurót (1977 milliárd forintot) tett ki, ami 153 millió euróval (22 milliárd forinttal) kevesebb az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy továbbra is a gépek és szállítóeszközök kivitele húzta az exportot. A szakértő szerint a következő hónapokban csökkenhet a külkereskedelmi többlet az árhatás kifutásával, de ez a mérséklődés szerinte nem lesz jelentős. Balatoni András kifejtette: bár az import jobban nőtt mint az export, a cserearány javult. Hozzátette, hogy a külkereskedelmi termékforgalom forint árszínvonala 2013-hoz képest tavaly a kivitelben 1,1 százalékkal emelkedett, a behozatalban szinte nem változott.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője is hasonlóan vélekedett: szerinte is csökken majd kissé a külkereskedelmi többlet, de 6 milliárd euró felett marad. Idén az év első felében az export várhatóan nem lesz olyan erős, ugyanakkor az év második felében a járműgyártás és a vegyipar mellett az élelmiszeripar és a könnyűipar is hozzájárulhat az export bővüléséhez. A vezető elemző kifejtette: tavaly év közben már látszott, hogy a fogyasztás kezd felpörögni, és ez az import dinamikáján is látszott; a behozatal növekedése meghaladta az export bővülését.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: tavaly a külkereskedelem hajtóereje a járműipar és a hozzá kapcsolódó iparágak voltak, az idei növekedést pedig tovább erősítheti a Suzuki modellváltása és az Audi augusztus óta tartó, három műszakos gyártása. A tárca várakozásai szerint a 2015-ös bővülést egyebek mellett a több mint másfél éve erősödő fogyasztás és a sorozatban már tizenhatodik hónapja növekvő ipari termelés támogatja, míg az ágazatot érintő negatív hatásokat - mint az orosz-ukrán konfliktust, vagy a magyar exportpiacok mérsékeltebb bővülését - a járműgyártás jó teljesítménye kompenzálhatja.