Czibere: A magyar társadalom befogadó

Magyarország azért lehet ma erős, mert a magyar társadalom befogadó társadalom - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Bélapátfalván, a helyi fogyatékosok otthona kiváltását célzó egymilliárd forintos uniós támogatással megvalósuló beruházás alapkőletételén.

Czibere Károly szavai szerint az alapkőletétel jelentősége messze túlmutat az intézmény és a település határain, egy ilyen beruházás valójában a magyar társadalomról szól.

Az ősszel záruló projekt keretében 150 bélapátfalvai gondozott kerül önállóbb életre alkalmas lakóközösségekbe. Az egymilliárd forintos beruházás részeként két új ingatlan épül Bélapátfalván, és további 13 ingatlant vásároltak meg a környező településeken: Bükkszentmártonban, Mónosbélben, Nagyvisnyón és Szilvásváradon.

Az államtitkár kijelentette: Magyarország úgy fogadja be a fogyatékossággal élőket, a pszichiátriai és a szenvedélybetegeket, hogy szakít azzal a több évtizedes megközelítéssel, amely a társadalmi problémákat jól lokalizálható módon "összegyűjti és kiteszi a település szélére", elrejtve így az elesetteket, a nélkülözőket, a segítségre szorulókat. A kormány 2011-ben szakított ezzel a megközelítéssel, és a hangsúlyt, a társadalompolitika középpontját a személyességre és az emberi méltóságra helyezte.

A csütörtöki alapkőletétel is ilyen paradigmaváltást jelez: nincs uniformizált segítség, nincs uniformizált szolgáltatás. Egyénre szabott szolgáltatás van, mert minden ember más, minden szociális probléma más - mondta.

Czibere Károly kitért arra, hogy a program első lépéseként hétmilliárd forint ráfordítással hat intézményben 660, fogyatékossággal élő embert sikerül új, minőségi lakókörülmények között elhelyezni. A tapasztalatok arra sarkallnak, hogy a 2011-ben meghatározott 30 éves kiváltási időszakot lerövidítsék, ezért a következő hat évben mintegy 36 milliárd forintos forrásból további 3500-4000 férőhely kiváltása valósul meg - tette hozzá.

Közlése szerint a rendszer átalakításának fontos elemei a települések is, hiszen befogadó helyi társadalom nélkül mindez rideg kiváltás marad. Ha nem veszi körül az intézményeket szerető közösség, óvó figyelem, eredménytelen marad a program - figyelmeztetett.

Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott arról beszélt, hogy a projekt az esélyegyenlőségről, a befogadásról és főként az emberi méltóságról szól.
Csökken az új otthonba beköltözők kiszolgáltatottsága, több sikerélményük lesz. Megfelelő segítséggel és felügyelettel, de önálló életet fognak élni, amire a felkészült gondozók legjobb szándéka mellett sincs lehetőségük a jelenlegi ellátási forma mellett - mondta.

A projektre 2013 márciusában nyerte el az uniós támogatást a Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete.