Orosz-egyiptomi katonai együttműködésről írtak alá jegyzőkönyvet

Az orosz védelmi minisztérium nem közölt részleteket a kormányközi egyezmény tartalmáról.

Szergej Gorelavszkij, a Roszoboronexport állami fegyverexportőr cég vezérigazgató-helyettese az Eho Moszkvi rádiónak elmondta, Oroszország azt reméli, hogy a közeljövőben felújítják a haditechnikai együttműködést Egyiptommal.

Kedden először ülésezett az orosz-egyiptomi kormányközi bizottság Szergej Sojgu orosz és Szedki Szobhi egyiptomi védelmi miniszter, a hadsereg főparancsnoka vezetésével.

Sojgu emlékeztetett rá, hogy az orosz-egyiptomi haditechnikai együttműködésről tavaly tavasszal írták alá a jegyzőkönyvet.

Február elején Vlagyimir Putyin orosz államfő hivatalos látogatást tett Kairóban. Abdel-Fatah asz-Szíszi egyiptomi államfő a tárgyalásokat követően elmondta, hogy megerősítette Putyinnak Kairó szilárd elkötelezettségét a két ország katonai együttműködésének bővítésére. Azt is kijelentette, hogy folytatják az összehangolt erőfeszítéseket a térségben és nemzetközi szinten tevékenykedő terrorcsoportokkal szemben.

A BBC orosz nyelvű híradása szerint Oroszország és Egyiptom az idén közös terrorellenes és haditengerészeti gyakorlatot tart a Földközi-tengeren.

Orosz lapértesülések szerint Moszkva és Kairó tavaly augusztusban 3 milliárd dolláros (mintegy 821 milliárd forint) fegyverüzletet kötött. Orosz védelmi rakéták és MiG-29-es vadászgépek szállításában állapodtak meg.