Életpályamodell a szakképzőknek

A Magyar Nemzet a birtokába jutott a "Szakképzés a gazdaság szolgálatában" címmel ellátott ágazati stratégia, amely szerint érdemes az ösztöndíjak összegét megnövelni, jobban differenciálni, a támogatott hiányszakmák körét pedig kiterjeszteni az érettségi utáni szakképzésre is.

Bevált a szakképzésben bevezetett ösztöndíj és tanulói juttatási rendszer, ezért kiterjesztenék a támogatásokat - írta a Magyar Nemzet a birtokába jutott "Szakképzés a gazdaság szolgálatában" címmel ellátott ágazati stratégiára hivatkozva.

A lap a kormány által már elfogadott, de egyelőre nem nyilvános dokumentumból idézve azt közölte, abban az áll: érdemes az ösztöndíjak összegét megnövelni, jobban differenciálni, a támogatott hiányszakmák körét pedig kiterjeszteni az érettségi utáni szakképzésre is.

Az anyag a lap szerint azt is rögzíti: meg kell vizsgálni egyéb, nem pénzbeli támogatási formák (Erzsébet-, üdülési utalvány) nyújtásának lehetőségét is. A stratégia a tervek között említi a második szakképzés ingyenessé tételét is - írták.

A Magyar Nemzet felidézte: jelenleg csak az első szakképesítés megszerzését finanszírozza az állam, további szakmákat már csak önköltségesen lehet tanulni.