Aszódi szerint a szabályoknak megfelelően módosult az adatkezelés

A Paks 2 projekttel kapcsolatos törvény szövegének véglegesítése során lefolytatott konzultációban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Péterfalvi Attila nem emelt kifogást a titkosítás határaként a 30 éves időtartammal kapcsolatban - mondta el az MTI kérdésére Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos.

Aszódi Attila kijelentette: a minősített adatok védelméről szóló törvénnyel összhangban került megállapításra a paksi atomerőmű új blokkjaihoz kapcsolódó adatok titkosításának 30 éves időtartama. Jelenleg 69 atomerőművi blokk épül a világban, de nem tudunk egyetlen olyan létesítésről szóló szerződésről sem, amelyet a felek, vagy bárki nyilvánosságra hozott volna. Ezek a szerződések sehol sem nyilvánosak, és nem véletlenül - mondta el a kormánybiztos.

Hangsúlyozta: a szerződésbeli adatok egymással összefüggnek, azoknak, illetve azok részeinek a nyilvánosságra kerülése sértené Magyarország pénzügyi, gazdasági, külgazdasági és nemzetbiztonsági érdekeit.

A műszaki és biztonsággal összefüggő kérdések tekintetében ez magától értetődik, de ez az ok fönnáll a kereskedelmi kérdésekben is, hiszen egyrészt azok a műszaki és biztonsági kérdésekkel összefüggnek, másrészt a szerződésekben előírt beszerzési eljárásokra csak a jövőben kerül sor - magyarázta a kormánybiztos.

Rámutatott: a szerződésekből és az azok előkészítését szolgáló adatokból a magyar fél műszaki, biztonsági és kereskedelmi preferenciái és stratégiái kikövetkeztethetőek, a magyar szerződéses pozíció, döntéshozatali alternatívái föltárhatóak lennének, ami a magyar fél érdekeivel ellentétes stratégiákhoz nyújthatna segítséget.

Aszódi Attila felhívta a figyelmet arra is, hogy a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartását célzó beruházással kapcsolatos adatok kezelése minden EU-s irányelvnek és konkrét szabályozásnak megfelel.

Az MTI kérdésére, mely szerint a Transparency International a köztársasági elnökhöz fordult, és kérte a paksi atomerőmű fejlesztésével kapcsolatos adatok kezelésére vonatkozó törvény alaptörvénnyel való összhangjának a vizsgálatát, továbbá a beruházással összefüggő üzleti és műszaki adathoz, valamint az ilyen adatokkal összefüggő döntések megalapozását szolgáló minden adathoz való hozzáférést, Aszódi Attila úgy fogalmazott: "őszintén reméljük, hogy a Transparency International mind a 69 most zajló atomerőmű-építés során hasonló ügybuzgalommal jár el, mint nálunk. Amennyiben így van, kérjük, - a transzparencia érdekében - hozzák nyilvánosságra, hány esetben jártak el hasonlóképpen, és hány esetben jártak sikerrel."