Matolcsytól és Balogtól kért segítséget az Igazgyöngy Alapítvány

Matolcsy György jegybankelnöktől és Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől kért segítséget az Igazgyöngy Alapítvány, amely nehéz helyzetbe került a Buda-Cash-botrány miatt - közölte az 520 szegény gyermek művészeti nevelését és tehetséggondozását végző alapítvány szakmai vezetője az MTI-vel.

L. Ritók Nóra elmondta: az évi 100 millió forintból gazdálkodó alapítványt akkor is 40 millió forint kár éri, ha megkapja a 30 millió forintos kártalanítást az Országos Betétbiztosító Alaptól.

A kártérítést 16 előfinanszírozású pályázatukhoz használhatják fel. A zárolt számlájukon lévő további 40 millió forint volt az úgynevezett krízislap, amelyből a nehéz helyzetben lévő családokat segítik. Az alapítvány ebből az összegből szerette volna elindítani a sáfránytermesztést Toldon - mondta L. Ritók Nóra.