Idén nem stresszelik a bankokat

Az Európai Bankhatóság (EBA) keddi döntése szerint 2015-ben nem lesz az egész Európai Unió területére kiterjedő banki stresszteszt. Ilyen tesztre legközelebb csak 2016-ban kerülhet sor.

Az EBA szerint a 2014-es teszt után az EU-s bankok megerősítették pénzügyi helyzetüket, és a hatóság vezetői ezt figyelembe vették, amikor úgy döntöttek, hogy az idén nem kell stressztesztet szervezni.

Az idén a teszt helyett az EBA átláthatósági vizsgálatot folytat majd bankoknál, hasonlóan, mint ahogy tette 2013-ban. Az átláthatósági vizsgálat részletes adatokat szolgáltathat az európai bankok eszközállományáról és pénzügyi mérlegéről.

2014-ben az euróövezetben 25 bank bukott meg az Európai Központi Bank (EKB) és az EBA közös bankterhelési próbáján. A 25 problémás pénzintézetnek összesen 25 milliárd euróval kellett növelnie szavatoló tőkéjét. A legnagyobb gondokat akkor az olasz bankrendszerben tárták fel, a 15 vizsgált hitelintézet közül 9 kényszerült tőkepótlásra.