Civil szervezetek pályáztak a korábban zárolt parlagfű-pénzekre

A Földművelésügyi Minisztérium által civil szervezetek részére kiírt pályázaton 172 szervezet 546,5 millió forintot nyert parlagfű elleni védekezésre a korábban zárolt, e célra szánt 642 millió forintból - ismertette Nagy István, a tárca parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Formai okokból 64 civil szervezet pályázatát utasították el, 3 pályázat pedig határidőn túl érkezett meg.

Nagy István beszélt arról is, hogy a civil és a szakmai szervezetek között az egyeztetéseken arról állapodtak meg, hogy a 642 millió forintból megmaradt összeget, mintegy 95,5 millió forintot az állami szakigazgatási és más szakmai szervezetek használhatják fel a parlagfű-gyérítés támogatására, a civilszervezetek tevékenységének segítésére.

Így például felkérték a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarát a vidéki falugazdászok képzésére. Emellett támogatják a parlagfű-mentesítés fontosságáról szóló kommunikációt, egy parlagfű-információs rendszer működtetését, és a témával összefüggő tanácsadást.

Szeretnék a parlagfű elleni védekezésbe a felsőoktatási intézményeket és a középiskolákat is bekapcsolni, s támogatták az egyeztetéseken azt is, hogy anyagilag is segítsék a Jász-Nagykun Szolnok megyei parlagfű-mentesítés alapot, valamint a Szabolcs-Szatmár megyei Esélyt az ifjúságnak alapítványt is támogatják, mert nagyon veszélyeztetetett térségben működnek - mondta az államtitkár.

Réthy Pál, a Belügyminisztérium(BM) főosztályvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy folytatódik az FM és a BM korábban megszokott együttműködése a parlagfű-mentesítésben. A parlagfű-gyérítést a BM a szükséges közfoglalkoztatotti erőforrások rendelkezésre bocsátásával támogatja: a kedvezményezett civil szervezetek szára biztosítja a közfoglalkoztatáshoz a bér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adót támogatás formájában, tekintettel arra, hogy a civil szervezetek is lehetnek közfoglalkoztatók.

Mikus Gábor, a Földmérési és Távérzékelési Intézet főtanácsadója arról beszélt, hogy az intézet négy évtizede foglalkozik a mezőgazdasági kultúrák műholdfelvétel alapján történő azonosításával, és a károk mennyiségi és minőségi felmérésével. Ezek az eljárások beépültek az agrárigazgatási rendszerbe, s alkalmasak arra is, hogy azonosítani lehessen a parlagfűvel fertőzött területeket az országban. Idén továbbfejlesztik a parlagfű-információs rendszert, amelynek működtetése alapján gyors információt kaphatnak a parlagfű elleni közérdekű védekezésben résztvevő hatósági szervezetek. A munkát a térinformatikai rendszerben található veszélyeztetettségi térképek segítik, például a földhivatalokat a helyszíni szemlék szervezésében.

Nagy István az MTI kérdésére elmondta: a 642 millió forinton kívül az FM a parlagfű-mentesítés finanszírozására ebben az évben még további 46,1 millió forint forrást tervezett.