Közgazdász: folytatódhat a rezsicsökkentés

Az unió fővárosai közül euróban számolva Budapesten a legolcsóbb az áram, a földgáz ára pedig a második legalacsonyabb - mutatják a friss adatok. A forintban számolt fizetésekhez képest nem ennyire kedvező a helyzet, de így is jelentős a változás a bő két évvel ezelőtti, a rezsicsökkentés előtti állapotokhoz képest, amikor a bérekhez viszonyítva a magyar családoknak kellett majdnem a legtöbbet fizetniük a gázért és az áramért.

Több uniós tagállam ellen is kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság. A testület szerint a többi közt Németország és Franciaország mellett hazánk energiaszabályozása nem felel meg az uniós jognak. A brüsszeli kifogásainak nincs köze a lakossági energiaárakhoz, így a rezsicsökkentéshez sem. Főként a szolgáltatók tulajdonosi viszonyait, az energiahatóság függetlenségét, és a díjak kiszabásának módját vizsgálják.

Sokat spóroltak a rezsicsökkentéssel – mondta a Híradónak a balassagyarmati Lévárdi Beáta. Szerinte a gázszámlákon látszik a leginkább, hogy kevesebbet kell fizetni, mint a korábbi években, a zongoratanárnő úgy számol, 70-75 ezer forintot, majdnem egy havi fizetést takaríthattak meg így. A rezsicsökkentésnek köszönhetően az áram ára is jelentőse csökkent, idén januárban az EU fővárosai közül már Budapesten volt a legolcsóbb a villamos energia. A Magyar Energetikai Hivatal legfrissebb vizsgálata szerint a cseh fővárosban másfélszer, a dánban pedig csaknem két és félszer többet kell fizetni egy kilowattóra áramért. A földgáz árát tekintve is dobogós helyen végzett a magyar főváros. Szinte valamennyi uniós fővárosban drágább a fűtőanyag, mint Budapesten. Európában egyedül Bukarestben olcsóbb a gáz.

Orbán Viktor miniszterelnök még 2012. november végén beszélt arról, hogy csökkenteni kell a rezsiköltségeket. Három éve a lakossági közüzemi tartozások még meghaladták a 140 milliárd forintot. 2013 januárjától tavaly októberig három ütemben csökkentette a kormány a lakossági rezsiköltségeket. Két évvel ezelőtt összesen 20 százalékkal mérséklődtek az árak. Az újabb ütemnek köszönhetően pedig a földgáz ára tavaly év végére több mint 25 százalékkal, a villamos energiáé csaknem negyedével lett olcsóbb. Emellett a távhőért is csaknem 23 százalékkal kell kevesebbet fizetni. A rezsicsökkentés 334 milliárd forintot hagyott a családoknál. Orbán Viktor évértékelő beszédében a kormány küldetésének nevezte a rezsicsökkentés megvédését. Meg fogjuk védeni a rezsicsökkentést a még oly körmönfont brüsszeli szándékoktól, mint amilyenek most éppen az energiaunió terveiben vannak elrejtve. Ez a mi küldetésünk a következő évekre – jelentette ki pénteken a kormányfő.

A Híradónak nyilatkozó közgazdász szerint fenntartható a rezsicsökkentés, sőt, újabb is követheti, ha a jövőben is olcsón jut gázhoz az állam, és megvalósul a Paksi Atomerőmű bővítése. Lentner Csaba úgy látja, Magyarországnak ezért gazdasági téren együtt kell működnie Oroszországgal.
Az orosz kapcsolatokon keresztül a lakossági energiaárak, illetve az ipari vállalati energia árai tovább csökkenthetőek, ebből pedig a lakosságnak többlet megtakarításai keletkezhetnek, és bővülhet a lakosság fizetőképes kereslete – jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára. Hozzátette: az olcsó energiaár a gazdaság további bővüléséhez is hozzájárulhat, a cégek ugyanis olcsóbb gázt, olcsóbb villamos energiát kaphatnak, ezzel pedig a költségeik is csökkennek, az így felszabaduló forrásokból pedig fejleszthetnek.